horoszkóp

Megszívták, mert ismertek

2007.03.03. 14:30
Parkolás a díszburkolaton, sáv váltás index nélkül, bunkó előzés után beismerés, tagadás, bocsánatkérés. Az olvasóink által feljelentett celebritások java elismerte, bár kiválóan vezet, nem feltétlenül szabályosan és nem is mindig udvariasan. Jelentse fel, ha tapló hírességet lát az utakon!

Gyalogosok életének veszélyeztetése, tiltott helyen parkolás és pofátlan előzés - leginkább ezek szerepelnek az elmúlt másfél-két évben feljelentett autós celebjeink bűnlajstromán. És bár mi úgy gondoljuk, hogy celebjeink vállán sok más mellett ólomként nehezül a példamutatás súlya, kétszer jobban kéne vigyázniuk a forgalomban. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy kedves olvasóink a világon mindennél jobban szeretnek röhögni rajtuk, most mégis óvatosságra intjük önöket: az vesse szupersztárjainkra az első követ, aki az alul összegyűjtött kihágások közül soha életében nem követett el egyet sem.

Néhány celebünket szembesítettük az olvasottakkal, akik közül Győzike mindent tagadott, Falusi Mariann emlékezett, Frenreisz Károly pedig bűnbánó magatartást tanúsított. Önöknek meg csak annyi a dolguk, hogy szavazzák meg, melyik kihágás a legdurvább.

Indexelés

Kozsót két éven belül kétszer is feljelentették, ráadásul ugyanaz a milliomos olvasónk. A jómódú Porsche-tulajdonos mindkétszer azt nehezményezte, hogy a sztárgyáros szamuráj nem használja az indexet: először 2005 júniusában jelezte, hogy többször is látta Kozsót Porsche Boxster típusú autójával az M3-mas autópálya bevezető szakaszán, a BVSC uszoda térségében indexelés nélkül elévágni a többi autónak. Aztán idén februárban is írt, miközben mi szentül hittük, hogy hősünk a tengerentúlon építgeti karrierjét: "Kozsó ma előttem ment és a tükörből méregette az én autómat, majd indexelés nélkül (mint mindig) elkanyarodott."

Klikk!

Indexelés & mobiltelefonálás

Nemrég kaptunk hasonló problémát ábrázoló feljelentést Falusi Mariannról is. "A napokban Pa-Dö-Dő Mariann száguldott előttem, cikázva index nélkül a Szentendrei úton kék Beat-jével. Ha a jobb kezében tartotta volna a telóját biztos tudott volna indexelni, csak a sebváltás komplikáltabb" - számolt be olvasónk egyszerre két szabálysértésről is.

A baszogatott Falusi Mariann
Nagyon jó vezető vagyok. De aki még nem csinált ilyet, bátran írjon nekem. Én soha nem szoktam venni a fáradtságot, hogy másokat baszogassak. Emlékszem is az esetre. Tényleg cikáztam egyet, kikerültem valakit, aki lassan haladta a belső sávban. Az az autó, amelyik a külső sávban ment ugyanott,utánam jött, mint egy fúria és elkezdett villogni. Akinek arra van ideje és a kedve, hogy mást egzecíroztasson, az menjen el inkább iskolába tanítani.

Parkolás

Hajdú Péternek állítólag a parkolással vannak gondjai. Tavaly nyáron olvasónk a következő történetet osztotta meg velünk: a budai alsó rakparton haladt, amikor arra lett figyelmes, hogy egyszerre csak megtorpan a sor, mert egy sötét BMW X5-ös gazdája igen bénán próbál a rakparti parkolóba állni. "Csak simán be kellett volna kanyarodni, de ő még tolatgatott az úton keresztbe". Végül szerencsére sikerült a manőver, ekkor ismerte fel olvasónk Hajdú Pétert.

Hajdú Péter nem horgász
Biztos, hogy nem én voltam. A rakparton nem is szoktam parkolni, nem nagyok én horgász. Amikor pedig az eset állítólag történt, nem is BMW-vel jártam, hanem Mercedessel. A parkolással nincs soha gondom, a legkisebb helyre is könnyedén be tudok állni. Nagyon jól vezetek. Síelni járok a hegyekbe régóta és még sosem volt balesetem a saját hibámból.

Bevágás

1. Szintén augusztusban érkezett a hír, hogy Rákay Philip a Szentendrei úti kerékpárúton volt annyira figyelmetlen, hogy majdnem kivasalta békésen bicikliző olvasónkat. Ő ugyanis egyszer csak arra lett figyelmes, hogy nagy sebességgel közelít felé egy fekete terepjáró. Gyors helyzetfelismeréssel rájött, hogy ha nem lassít, akkor matrica lehet belőle, így erőteljes fékezéssel sikerült megállnia. Végül egy méterre előtte ment el a Range Rover, amelynek "full sötét üvegezése mögött Philip nemes arcéle látszott".

Klikk!

2. Győzike tavaly májusi bevágásáról és utastársának beintéséről emlékezett meg kicsit bonyolult stílusban egy másik olvasónk: "Újpesten rendelő fogorvosom felé az Erzsébet hídra jobboldali sávban felhajtottam, majd szabályos indexelés után hátranézve sávot váltottam. Ekkor baloldali sávból elém vágott egy okkersárga Peugeot, orrán Győzike felirattal, melyből eközben maga Győzi vágott felém helytelenítő képet" - részletezte feljelentőnk hozzátéve, hogy a nyitott tetejű eklektikus autóban több utas is tartózkodott, "melyek közül az egyik egyezményes kézjelekkel adta tudtomra nemtetszésüket, miszerint rajtuk kívül más is közlekedik Bp útjain." Az üldözési jelenet azonban még nem ér véget. "A forgalmi helyzet úgy hozta, hogy később újra megelőztek a pesti rakparton, és ekkor újra beintettek"

Gáspár Győző vigyáz az imidzsére
Biztosan nem igaz. Nem is vezetem az autót, öt éve saját sofőröm van, mert túl elfoglalt vagyok, az autóban is folyton telefonálnom, szerveznem kell. Ez nem megy vezetés közben. Azt pedig visszautasítom, hogy bemutogattunk volna bárkinek is. Céges kocsival hogyan engedhetnék meg ilyesmit? Vigyáznom kell az imidzsemre.

Autósok elől elzárt terület

1. A VIP-életérzés szinte automatikusan hozza magával azt a fals képzetet, hogy a celeb úgy gondolja, rá nem vonatkoznak a földi halandók számára alkotott szabályok. Még a KRESZ sem. Szemléletes példája ennek, amikor celebjeink tiltott helyeken parkíroznak. Ebben pedig az egyik nagymester kétség kívül Frenreisz Károly, akinek különös parkolási szokására évente kétszer hívja fel figyelmünket az egyik szomszédja: "A művész úr sokmilliós Range Roverével nagyon szeret a Vigadó téri lakása előtt a díszburkolaton parkolni. Ma délután sem tett másként, bár most partnerei is akadtak ebben, mert rajta kívül még vagy 5 autós is úgy vélte, hogy a tér tökéletesen megfelel arra, hogy autójával ott várakozzon."
Miután ez a levél nem került azonnal nyilvánosságra, az állhatatos szomszéd újra jelentkezett: "Vélhetőleg nagyon megöregedhetett a művész úr, ha már a szabályos parkolóhelytől sem bír hazáig vánszorogni és kénytelen előző levelem óta is minden nap a tér közepén parkolni."

Frenreisz bánja bűnét
Néha előfordult az utóbbi időben, hogy felálltam a díszburkolatra. Mentségül csak azt tudom felhozni, hogy sok építkezés, felújítás van a környéken, a teherautók elfoglalnak minden helyet. Amikor már negyven perce keringek parkolóhelyet keresve, akkor valóban néha felálltam a díszburkolatra. Nem szabad ilyet tenni, igaza van a feljelentőnek. Igyekszem a jövőben nem csinálni ilyet.

2. Udvaros Dorottya pedig bizonyára megsérülhetett valamelyik szerepében, vagy elfelejtette korábbi autós ügyeit. Csakis ezek valamelyike lehet a magyarázat arra, hogy nemrég tilosban parkolt: "A művésznő szombaton délután az Ikeába ment, a forgalommal szemben közelítve meg a bejáratot ezüstmetál Honda Jazz gépjárművével. Szerintem még ez is belefér, mivel köztudott, hogy gyakran nincs a helyzet magaslatán a volán mögött. Viszont képes volt a rokkantak számára fenntartott parkolóhelyen parkolni."

3. Egészen friss információink vannak másik kedvenc szabálytalanságunkról is, a több tucat tömegközlekedő életét megkeserítő buszsáv blokkolásról: "Pálffy István február 21-én, szerda este 21.00 körül békésen ballagott egy sötét SAAB 9.5-ben a Moszkva tér-Attila úti kizárólag buszok által használható sávjában, majd a záróvonalat békésen keresztezve hajtott (volna) keresztül rajtam, de dudaszavas tiltakozásom után értetlenül letett rólam, majd továbbhaladt a Vérhalom tér irányába" - írja szerencsésen életben maradt olvasónk, és ez a hír egyenesen vezeti fel harmadik nagy kedvencünket, amikor celebjeink olvasóink testi épségét veszélyeztetik.

Veszélyeztetett járókelők

Klikk!

1. Ez a kihágás ugyan még 2005 forró nyarán történt, de e balladisztikus eseménysor nélkül összeállításunk nem lett volna teljes: július 21-én feljelentőnk és barátnője a Moszkva tér közelében, a Maros utca és a Csaba utca kereszteződésében fülelte le Geszti Pétert: "A Maros utcai parkoló előtt indultunk át a zebrán zöld jelzésnél a templom felé kutyát sétáltatni a Városmajorba. Mellettünk még egy anyuka is volt három kisgyerekkel. Elindulunk hát a zebrán, a kutyánk kissé előreszaladt a pórázon. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy teljesen szabálytalanul az egyirányú Maros utcában a zebrán keresztül tolat vissza egy ezüst új VW Bogár, nem véve figyelembe sem azt, hogy tolatva nem illik forgalmas főutcára kifordulni, főleg nem egyirányúból, sem azt, hogy nekünk, akik a zebrán mentünk át, zöld jelzésünk volt, sem azt, hogy három kisgyerek előtt tolatott vissza, épp elkerülve őket, sem azt, hogy a kutyánkat húsz centi híján elütötte, sem azt, hogy a Csaba utcán rádudáló taxis majdnem nekiment, sem azt, hogy egy sokirányú kereszteződésben nem illik vissza fordulni a Moszkva felé. Nem vett figyelembe semmit, jól látható módon leszart mindent, lehúzott ablaknál sem volt képes elnézést kérni, csak üveges szemmel bámult maga elé, és követett el fél percen belül legalább négy szabálysértést csini kis kocsijával".

2. Vannak esetek, amikor nincsenek kétségeink afelől, hogy a feljelentés minden ízében egyezik a valóságggal. Ez az eset például velünk történt szintén 2005 nyarán. A Velvet egyik újságírója hazafelé tartott a nyáréjszakában, amikor a József körút és a Nap utca sarkán majdnem elgázolta őket egy gigantikus ezüst Mercedes. Tudósítónk még épp idejében szédült vissza a járdaszegélyről, bár a zebrán neki lett volna elsőbbsége a Körútra hajtó cápával szemben. A volán mögött legviaszbábusabb arckifejezésével vicsorgó Anettka láttán azonban elszállt a bátorsága, és megvárta, amíg a tünemény távoli ponttá zsugorodva eltűnik az éjszakában.

Kedvenc szappanoperájának szépfiúja szellentett a hetes buszon? Az ismert médiaszemélyiség úszósapka nélkül tempózótt a Balatonban? Ön látta? Írja meg!