horoszkóp

Illuminált sztárok
és a bakelitízű koktélcseresznye

2006.09.15. 12:07
A Bols Bartender Competitonon jártunk, ahol a sztárok nehezen választottak koktélokat, a versenyzők pedig őrült sokáig dobálták a üvegeket. koktélcseresznyét kedvelő férfiak pedig igenis vannak.

A Bols Bartender Competitionre, amit ha magyarul neveznek el, Bols Koktélversenynek hívnánk, még úgy sem sikerül késve érkeznünk, hogy a meghirdetett dél helyett este fél hétre érünk a Dokkba, ami ugye a Hajógyári szigeten van, és egy diszkó. Tehát elkésünk, de örülünk, mert a kertben félmeztelenre vetkőzött fiúkat látunk, akik shakereket, meg üvegeket dobálnak önfeledten még fél hétkor is, amikor pedig a Flair verseny kezdődne, de persze nem kezdődik.

Flair és vodka

A Flair maga nemes egyszerűségében az akrobatikus koktélkészítést jelenti, ami igen sokrétű és szabad szemmel egyáltalán nem látható elemeket tartalmaz, mint például a nem lecsöppenés és társai; azaz bravúrosan kell dobálni az üvegeket, és nem elejteni őket. A színpadon éppen bemutató folyik, leginkább angolul beszélnek, ami azért furcsa, mert itthon vagyunk, no de sebaj. A verseny jól meg van hirdetve, egyre másra érkeznek a plázacicák, akik áhítattal nézik a bártender srácokat, és akik feltehetően a Dokk állandó közönsége.

Kattintson!

Néhány unalmas óra után befut az Animal Cannibals barátnőiikkel, és Ricsi Pí kiadja a Velvet útját mondván: nincsen benne a Celebhatározóban, így kérdezzük a Kukát, aki viszont benne van. Így is teszünk, sűrű ígérgetések közepette, miszerint másnap első dolgunk a hiány pótlása lesz. Kuka lelkes, elmeséli, hogy nem iszik túlzottan sok koktélt, és hogy vigyázni kell a bartender barátokkal, mert azok sűrűn itatják le az embert úgy, hogy az észre sem veszi, mivel lángoló koktélokat készítenek, amik öt perc alatt kiütik az embert. Ennek ellenére imádja a koktélcseresznyét, és ez annyira meglepi a Velvetet, hogy el is határozza, erre építi a mai eseményt. Merthogy a koktélcseresznyét megenni szerintem bűn.

Aldente az aldente

Gianni szerint is az, aki olasz barátnőjével enyeleg az asztalnál, és láthatóan jól érzi magát. Ő mindig félrerakja a díszítést, mert valójában borivó férfi, aki maximum játszik az itallal. Minket váratlanul ér, hogy olasz létére Budapesten olasz lányt választott nőül, de elmondása szerint nagyon jól főz a tésztát, és ezzel nem vitatkozunk még akkor se, ha mi is tudjuk, hogy az aldente az aldente. Különben Gianni barátnője Mojito-ivó, ő maga meg a Long Islandban és a Cuba Librében hisz, de az olasz Negronit is kedveli, ami Martini Rossoból, Campariből és Ginből áll.

Tovább szaladunk a Vip szobában, és Gál Csaba Boogiet pillantjuk meg, aki kólát iszogat elmondása szerint azért, mert utálja az alkoholt. „Egyáltalán nem iszom koktélokat, ha nagyon muszáj maximum bort vagy pálinkát, de azt is csak mértékkel – mondja, ezért meg sem kérdezzük a koktélcseresznye jótékony hatásáról. Viszont holnap például a Lehel piacra készül, kolbászt, hurkát, oldalast és sült csülköt enni, mert az jó. Szétcsapatásként pálinka helyett palacsintával él, de az sem lehet rossz.

Közben már a huszonegy éves Kanizsai Roland dobálja borzasztó látványosan a shakereket, meg üvegeket, de én nem értem, hogy nem válik ilyesmit nézni húsz perc alatt dögunalommá. Kanizsai amúgy nagyon jó pasi, megérdemelné, hogy nyerjen, de nem. Utána a legfiatalabb versenyző mérettetik meg, a tizennyolc éves szekszárdi Galambos András, akinek ez élete második versenye, és ez egyelőre látszik is sajnos.

Fridel ”Jóban Rosszban” Fruzsina hiányolja Pina Coladát az itallapról, de hát ez egy Bols rendezvény, a vodka előnyt élvez. Issza is mindenki lelkesen, mivel a döntőre ugyan csak tíz versenyző maradt, ők viszont negyed óráig mixelhetnek, tehát a rendezvény úgy tűnik soha nem ér véget. Fridel amúgy imádja a koktélcsersznyét, csak azt bánja, hogy néha igazán nehéz kibányászni a pohárból.

Boogie és Brózik soha

Kolléganője, a gyönyörű Brózik Klára szintén antialkoholista, mint Boogie, nem szereti a pia ízét, van ilyen. Az alkoholmentes koktélokért viszont lelkesedik, kivéve azokat, amik túl sok műsziruppal készültek, ennek ellenére imádja a koktélcseresznyét, aminek pedig a Velvet szerint akkor érezhető bakelit íze van. A Jóban Rosszban nővérkéje úgy vallja, a pasik imádják, hogy nem iszik, hiszen így mindig tud vezetni.

Ricsi Píhez lépünk, aki egyedül álldogál, ám szerinte ez nem kínos, mivel csak várja a barátnőjét, aki éppen pisil. Ja, nem a barátnőjét, hanem a menyasszonyát, mivel májusban újabb sztárlagzi lesz. Időközben Sörös Norbi dobál, a tavalyi győztes és bár agyon profi, én már halálra unom. Utána a tesója jön, Sörös Szabolcs, aki nem lenne rossz, ha arcát nem borítaná egy smink, ami úgy néz ki, mintha nagyon durva autóbaleset után lenne, mivel a jobb arca platinából van kirakva, már épp megsajnálná az ember, mikor rájön, hogy a csávó csak igazi idióta, de legalább jó feltűnő, hiszen ez egy vicc. Halálra röhögtük magunkat.

A legjobb dobáló pedig...

Kicsit uncsi a buli, túl hosszasan dobálják a koktélokat, a beígért playmatek sem jöttek, csak Galambos Dorina meséli, hogy a Moschino Coutaure a kedvenc koktélja, meg a Long Island, mert az egy kemény, pasis pia és ő meg egy kemény, pasis nő. Azért igazi Jane Bondként a száraz Martinit is szereti, nyilván rázva és nem keverve. A koktélcseresznyét természetesen utálja.

Nagyon, nagyon lassan aztán elérkezik a díjazás pillanata, ami bonyolult a különböző különdíjak miatt. Varga Gergő Coca Cola különdíjat nyert, de egy bennfentes elárulja az első három helyezettet, amiből a legeslegelső nagy meglepetésre egy nő, Szalacsi Noémi. Ennek mi aztán különösen örülünk, Szalacsi meg hazavihet ez rakás lóvét. Mindenki jól járt, a Velvet újságíróját Brózik Klári vitte haza. Így megy ez.