Jack Nicholson, a díva
|
A magyar akcentus bejövős
A színész egy közönségtalálkozón is részt vett a film fesztiválszereplése kapcsán: "A kintieknek kuriózum volt, hogy magyar vagyok, és meglepte őket, hogy angolul beszélgetek velük. De nagyon tetszett nekik az akcentusom". Persze ettől még nem szövöget nemzetközi karrierre vonatkozó terveket: "Én erre nem is volnék alkalmas, azt hiszem. Aki ott próbál valamit elérni, annak nulláról kell indulnia, és óriási melót és kitartást igényel, hogy vidd is valamire. De legfőképp a családom az, amit nem szívesen hagynék itt."
Mint a moziban
"Amerika olyan, mint a filmekben: annyiszor láttad már, hogy amikor végre ott vagy, ismerősnek érzed. Én sem csalódtam, de számomra a legnagyobb élmény mégis maga az utazgatás volt: lenyűgöző a táj változatossága, a távolságok, azok a szélsőségek, amit itthon nem látsz. Las Vegasból például 13 óra alatt lehet eljutni autóval San Franciscóba, ez alatt jártunk 7000 láb magasan, mamutfenyők közt, pár órával később pedig 200 lábbal a tengerszint alatt, a sivatagban, ahol este 9-kor is 43 fok van."
A királyfi bicajjal érkezik
Az amerikai nagy kalanddal azonban még nem ért véget a nyaralás. A művész barátnőjével és egy közös barátjukkal jövő héten Spanyolországba indul biciklitúrára: "A Pireneusokból indulva egy 830 kilométeres zarándokút útvonalán bicajozunk végig az óceánig, Santiago De Compostellába. Láttam fotókat a helyről: gyönyörű, de kemény túra lesz." A Vígszínház színésze azonban nem ijed meg a kihívásoktól: a túlélőnyaralás után a színházi szezont Győrben, a Hamlet főszerepével kezdi: "Mit is mondhatnék? Persze, hogy ez minden fiatal színész szerepálma!"
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


