Pogány Judit kidobta Koltai Róbertet

2006. október 11., szerda 09:55
Pogány Judit úgy érzi, Koltai Róbert egész életében megcsalta, ezért nem tud neki megbocsátani. A színésznő egyébként úgy szerzett tudomást férje félrelépéséről, hogy elolvasott egy üzenetet Koltai telefonjában.

35 év házasság után kiadta férje útját Pogány Judit. A színésznő a Színes Bulvár Lapnak elmondta, megtudta, hogy Koltai Róbert megcsalta, ezért „elküldte otthonról”. Pogány korábban ritkán nyilatkozott a bulvársajtónak, és most is valamiféle kampány jelleget öltött az interjú. A színésznő elmondta, azért vállalta, hogy nyilatkozik, mert legújabb filmjük, a Megy a gőzös egyik szereplőjét azzal vádolták, hogy összejött Koltaival. Pogány Judit szerint azonban az a kislány nem tehet semmiről, nem ő az, akivel a férj félrelépett.

Nem az a fajta

A színésznő nem akarta elárulni, ki a férje szeretője, csak annyit mondott el, hogy egy civil nőről van szó, és a részéről kőkemény döntés volt szakítani Koltai Róberttel, de ő nem az a típus, aki a megcsalást elnézi.

A lap megkérdezte Egres Katinkát az esetről, akivel a sajtó összehozta Koltai Róbertet. A színésznő elmondta, nem vette magára a vádat, ő nem az a fajta lány.

A Blikk Koltait is megszólaltatta a félrelépése ügyében. A színész elmondta, elkövetett egy nagy hibát, amit felesége nem tudott tolerálni. Az eset egyébként úgy derült ki, hogy Pogány Judit elolvasott egy üzenetet, amit a férje telefonjában talált. Koltai ezt követően bevallotta, valóban volt egy viszonya, de már nyáron véget ért. Pogány Judit a lapnak arról panaszkodott, úgy érzi, Koltai egész életében megcsalta, ezért nem tud neki megbocsátani.

Shopline

OnGo beszámolók

Hirdetés