Kylie Minogue titokban ismét találkozgat Olivier Martinezzel - az expasival, akivel februárban szakítottak, miután kiderült, hogy a férfi megcsalta. Azóta állítólag mindketten rájöttek, hogy a másik életük szerelme.

Az énekesnő és a francia színész négy évig voltak együtt, gyógykezelése alatt Minogue gyakorlatilag a férfi párizsi lakásában élt, és Martinez végig példásan mellette állt. A Mail on Sunday című angol lap szerint pedig most ismét randizgatnak Párizsban.

A lap két találkozóról is tudni vél: egyszer együtt ebédeltek, amikor Minogue-nak meg kellett jelennie a Tenon kórházban a gyógyult mellrákja miatti rutinvizsgálaton. Másodszor a 41 éves színész lakása közelében, a Szajna bal partján, egy kávézóban találkoztak, és szemtanúk szerint többször is megölelték és megcsókolták egymást.

Túl a barátságon

A pár sose titkolta, hogy szakításuk után is baráti kapcsolatban maradtak, Minogue pedig azóta is többször használta már expasijának a divatos St Germain negyedben lévő lakását, ha Párizsban volt dolga. Most először mutatkoztak azonban együtt nyilvánosan a szakítás óta. Barátaik szerint ráadásul arról van szó, hogy mindketten rádöbbentek: a másik számukra az életük szerelme.

"Kylie rendszeresen látogatta Olivier lakását az elmúlt pár hétben, és a kapcsolatuk elkezdett újraépülni" - fogalmazott egy barátja. "A dolgok akkor gyorsultak be, mikor orvosi ellenőrzésre kellett mennie, ekkor volt egy nagy, szívhezszóló beszélgetésük egy ebéd mellett, és sok, addig rendezetlen dolgukat meg tudták beszélni".

If you are in Paris, do as Parisiennes do

Egy másik forrás szerint "Kylie egy nagyon csinos fekete ruhát viselt, meg egy sálat a hajában, annyira párizsinak tűnt, amennyire csak lehet. Imádja ezt a stílust, és tudja, hogy Ollie is odavan érte. Nagyon jó volt őket újra együtt látni. Mindig azt mondja, Párizsban a legboldogabb, főleg Ollie-val. Még mindig úgy emlegeti, mint élete szerelmét. A szakítás óta is naponta beszéltek telefonon, de találkozni csak az elmúlt pár hétben kezdtek megint. Annyira jó volna, ha megint összejönnének, és a jelek legalábbis biztatóak".

Próbálták mással

A pár nem sokkal azután szakított, hogy az orvosok teljesen gyógyultnak nyilvánították Minogue-t. A férfit azzal vádolták, hogy megcsalta barátnőjét, miután fotók jelentek meg róla és egy 24 éves Sarah Givati nevű izraeli modellről. A szakítás után a férfit több nővel is kapcsolatban hozták, Minogue pedig egy Alexander Dahm nevű filmrendezővel vigasztalódott. Ezt azonban tagadta: "Teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy bármilyen románcba keveredjek egy nős férfival".

De rájöttek, hogy ő az igazi

"Kylie nagyon büszke a karrierjére, és amit eddig elért. Idén nyáron óriási partival akarja ünnepelni, hogy már húsz éve van a zeneiparban. De a lelke mélyén igazából családra és gyerekekre vágyik" - árulta el egy barátja. "Mióta szakítottak, rájött, hogy ez az álma talán soha nem fog megvalósulni, ezért mindent megpróbált, hogy tisztázza az ellentéteiket. Ő az élete legnagyobb szerelme". A francia színész egy barátja megerősítette mindezt: szerinte Martinez is "nagyon igyekezett, hogy tisztázzák a sérelmeiket, mert rájött, hogy ő a legfontosabb nő a számára".

Csak a menedzsment tagad

A romantikus újrakezdés szívhezszóló története azonban nem hatotta meg Minogue menedzsmentjét: szóvivője ragaszkodik hozzá, hogy ez még mindig csak az eddigi barátság. "Nem igaz, hogy ismét együtt vannak. Gyakran találkoznak, de ez eddig is így volt".