horoszkóp

Bárkiből sztárt farag a Megasztár stylistja

dns
2004.11.03. 10:33
A fiatalok mintha katonai egyenruhában járnának. Legalábbis így látja Lakatos Márk, a Megasztár stylistja, aki a műsorbeli kollégáival Style Centert nyit a belvárosban, és teljes generált kínál a betérőknek. Márk szerint Európa-szerte a használt ruha a divat.
Ember és anyagismeret

"A Megasztár első szériájából sokat tanultam" - kezdett a Style Center történetébe Lakatos Márk stylist -"Minden énekes külsejének kialakítását próbatételként éltem meg. Volt, aki ellenállt, volt, aki túlságosan izgult. Volt, akinek határozott elképzelése volt arról, hogy szeretne kinézni a színpadon. Nagyon rövid idő alatt kellett kapcsolatot teremtenem velük, és megtalálni az egyéniségüknek megfelelő design-t" - számolt be tapasztalatairól a stílustervező, aki elmondta, az idő előrehaladtával baráti kapcsolatot alakított ki az átfazonírozott versenyzőkkel.

Lakatos Márk a tehetségkutató hatására kezdett foglalkozni a stílusközpont ötletével, amelyet megosztott kollégáival is, köztük egy fodrásszal, és egy sminkessel. A divatbázis igény szerint teljes generált végez.

Uniformis helyett trend

Tekintse meg képeinket!
"Ez a helyiség a butik, a lounge típusú szórakozóhely, és a szalon keresztezése lesz, ahol az a lényeg, hogy aki betér, jól érezze magát nálunk. Leülhet, találkozhat a barátaival, szórakozhat. Idővel egy CD-bárt is kialakítunk majd az emeleten. Közben a vendég válogat a legtrendibb cuccokból, és kérésére segítünk neki kialakítani a saját stílusát" - tette hozzá Lakatos Márk, aki elmondta, a vállalkozás ötlete városi sétái során is felvetődött.

"Mintha katonai egyenruhában lennének a srácok. Javarészt egy uniformizált stílushoz ragaszkodnak, amelyhez azonos viselkedési minták is kapcsolódnak. Ritkán járok plázában, de akkor megdöbbenek az embereken. Szociológiai tanulmányt lehetne írni a pláza-társadalomról. De az időm nagy részében szerencsére olyan helyeken fordulok meg, ahol érdekes, kicsit különc emberekkel találkozom. A Style Center azonban nem csupán a tévében, újságokban sokat látott, már megtervezett külsejű figurákra, hanem a hétköznapi emberekre is koncentrál"

A stílustanácsadó ennek ellenére azt állítja, nem minden ember külsejét lehet átalakítani. A feltétel a reális énkép, és az őszinte viszony önmagunkkal. Ez után szükséges az, hogy valaki változtatni akarjon. A stylist szerint egy "renoválás" esetenként felér egy fogadóórával a pszichológusnál.

Divat a használt ruha

"Az a cél, hogy senkinek ne kelljen határok közé szorítania magát, és csak a boltokban beszerezhető árukból válogatnia. A választék kibővítésére törekszem, hiszen annyira sokfélék az emberek. Fiatal hazai tervezők ruhái mellett second hand, és vintage, azaz régi, márkás ruhákkal is szolgálunk" - mondta a tehetségkutató stílus tanácsadója, aki az a tapasztalta, hogy a second hand áruk egész Európában divathullámot teremtettek. Különösen a felújított, újra fazonírozott használt ruhák.

Ami pedig az idei divatot illeti, Lakatos Márk elmondta, a nyolcvanas évek újraélesztésén kívül a nagy történelmi stílusok is teret kapnak. A divatipar évente összeül, és elhatározza, mi legyen a következő szezon főbb csapásvonala.

"Két évre előre lehet tudni a legújabb divatrendeket. A kereskedők ezzel tartanak lépést. Örülök a mostani irányzatnak, mert az izgalmas, egyedi fazonok mennek" - mondta Lakatos Márk, akit a teljes átalakítás áráról hiába faggattuk. Az anyagiakat még tervezik a novemberi nyitás előtt.

Bohém negyed, bohém esküvő

"A helyiség kiválasztásában is az tükröződik, hogy nem a luxuskategóriát céloztuk meg. A kollégáimmal azért ragaszkodtunk ahhoz, hogy a Podmaniczky utcában legyen a szalon, mert a VI. kerület a főváros vigalmi, bohém negyede. Az árakban is ehhez tartjuk magunkat"

Lakatos Márk egyéb formabontó elképzeléseit is megosztotta cikkírónkkal. A stílusszakértő kezelésbe szeretné venni az üzletbe betérő, esküvőre készülő fiatalokat.

"Sokan vannak, akiknek nem stílusa az a ruha, ami az esküvői szalonokban kapható. Ha valaki egy őrségi kulcsos házban szeretné húsz ember jelenlétében, egyedi cuccban kimondani az igent, és ezután nem a hagyományos esküvői fotókon látni viszont magát, akkor segítünk. Mégiscsak az élet egyik legemlékezetesebb napjáról van szó"- nevetett Lakatos Márk, aki ebben a műfajban Geszti Péter és Gryllus Dorka esküvői stílustervezésével debütált.