Európa egykori szépéről két éve nem hallhattunk: szerződése lejártával nem halmozták el ajánlatokkal, ezért most inkább az érettségire összpontosít. Tervei szerint újságírónak tanulna Havas Henriknél.

Két éve Európa szépe volt, azóta nem nagyon hallani Laky Zsuzsáról, mivel a 21 éves lány mostanában érettségi tanulmányaira koncentrál. A volt szépségkirálynő annak idején félbehagyta gimnáziumi tanulmányait modellkarrierje miatt, de tervei szerint most Havas Henrik médiaiskolájában szeretne továbbtanulni és újságíróként képzeli a jövőjét. Mint a Blikknek elmondta, reméli, hogy tanulmányi eredményei és modellkarrierje elegendő lesz a bejutáshoz, de Havas szerint protekcióra nem érdemes számítania, a felvételin náluk mindenki egyenlő feltételekkel indul.

Modellkarrier helyett

Laky Zsuzsa

A szépségkirálynőről tavaly nyáron hallhattunk utoljára, amikor beleegyezett abba, hogy egy szál aranyszín szalagba tekerve álljon modellt a CKM magazinnak. "Korábban nem volt lehetőségem ehhez hasonló szereplésre. Tavasszal járt le az Európa Szépe címhez kötődő szerződésem a versenyt szervező franciákkal" - mondta el a Velvetnek tavaly nyári interjújában. Lakyt egyéves szerződése alatt szigorúan kötötte szépségkirálynői szerződése, volt olyan lap amelynek nem is nyilatkozhatott, és sok rendezvényen sem engedték részt venni. Szerződése lejártával sem halmozták el őt ajánlatokkal, ennek szerinte az az oka, hogy amikor megnyerte a versenyt, azt terjedt el róla, hogy édesapja fizette le a zsürit. A papa később is téma volt a lapokban, amikor egy több milliós sikkasztási üggyel kapcsolatban merült fel a neve.

Barátja minden törekvését támogatja

A volt szépségkirálynő kapott ugyan pár külföldi megkeresést is, amelyeket nem vállalt el: a bulvárlapok szerint barátja miatt nem akart külföldön karriert kezdeni, de ezt a Velvetnek cáfolta: "Pali kiengedne, nem lenne köztünk emiatt féltékenykedés és feszültség. Egyszerűen nem foglakozom bizonytalan, vagy komolytalan lehetőségekkel. Ha nem lenne barátom, akkor sem kilincselnék külföldi modellügynökségeknél".