Élő adásban tárta fel a titkot saját showműsorában az angol énekesnő a kíváncsi közönség előtt, majd meg is mutatta: tényleg van egy harmadik mellbimbója. Már csak az a kérdés, hogy erről feltétlenül tudnunk kellett-e.

Az angol énekesnő élő tévéadásban villantotta ki harmadik mellbimbóját, amit kicsit sem szégyell, mert állítólag minden tizedik embernek van ilyen.

A The Scene magazin szerint viszont a melbimbóvillantásnál százszor megdöbbentőbb az a tény, hogy Lily Allen énekesnőnek nevezi magát

Az angol partikirálynő úgy látszik, hogy nem igazán találja a megkomolyodáshoz vezető utat: nemrég úgy nyilatkozott, hogy elege van a sztárságból és abból is, hogy egy őrült partiarcnak tekintik mert igazából legbelül ő inkább egy otthonülő, aranyos kislány, aki szeretne végre teljesen megkomolyodni . Persze lehet, hogy szimplán csak más fogalmai vannak a megkomolyodásról, hiszen aki pár éve hobbiból leszopta a fél osztályt, annak egy tévés mellbimbómutogatás valóban visszafogott viselkedésnek tűnhet.