A néha szőke, néha barna, néha vörös, ám eddig nem különösebben nagymellű Lindsay Lohan megdöbbentő méretű melleket mutat egy új paparazzifotó-sorozaton. Szerinte azonban mindig is ekkorák voltak.
Ilyen volt

Az egykor hisztis tinisztárként feltűnt húszéves színésznő február végén már címlapokra került, amikor egy hollywoodi divatbemutatón erősen dekoltál ruhája túl mély bepillantást engedett a tartalomba. Ez akkor nem volt olyan számottevő, mint az a látványos mellméret, amit Lohan a napokban villantott, és amiről azóta a bulvársajtó tudni véli, hogy nem magától nőtt meg ekkorára.

Véletlen baleset, ja

Lohant a Splash News paparazzifotósai örökítették meg az utókornak, amikor egy lenge nyári ruhában sikerült úgy előrehajolnia, hogy a ruha derékig érő hónaljkivágása teljes belátást engedett a melleire. Ez érthető módon már magában is esemény, de még inkább azzá tette, hogy a megfigyelt mellek több számmal nagyobbak, mint februárban voltak. A bulvármédia jóindulatú találgatásai szerint Lohan talán melltartót viselő nőtársaira irigykedett, vagy olyan ruhákat szeretne hordani, amelyek dekoltázsát ki is kell tölteni valamivel.

Felfújták

Ilyen lett

A színésznő azonban bőszen tagadja, hogy hirtelen mellméret-bővülése mesterséges beavakozás eredménye volna, szerinte csak arról van szó, hogy túlreagálja ezt a média. Lohan azzal érvel, hogy amikor ez év áprilisában Ashlee Simpon megcsináltatta az orrát, az bezzeg senkit sem érdekelt. Ennek oka talán az lehet, hogy Simpson egy pillanatig sem tagadta, sőt sajtósán keresztül el is ismerte az orrműtét megtörténtét, ami egyébként nyilvánvalóan látszott is rajta.

A februári és jelenlegi állapotokat összehasonlítva Lohan esetében szintén elég látható a különbség, ő azonban változatlanul ragaszkodik hozzá, hogy neki nem is nőttek meg a mellei, csak a bulvársajtó fújja fel. Az ügyet.