horoszkóp

Hurley becsavarodott és még gyereket is akar

2005.09.02. 10:58
Liz Hurley úgy érzi, negyvenedik születésnapja után sem tud lenyugodni, sőt kifejezetten bedilizett. Ezért ahelyett, hogy otthon ülne családjával, gyorsan fürdőruha-kollekciót tervez, bio-gyerekkaját akar piacra dobni, és gyereket is szeretne még: egy kisfiút. Vagyis nem, inkább kislányt.

Elizabeth Hurley rosszul viseli, hogy júniusban elmúlt negyvenéves: saját bevallása szerint azóta teljesen megbolondult. A szupermodell a Femalefirst hírportál szerint új energiákat és életszeretetet nyert, mióta elérte a fontos dátumot, és esze ágában sincs lenyugodni.

A Beach nevű új fürdőruha-kollekciójának bemutatóján mondott beszédében úgy fogalmazott: "Teljesen új embernek érzem magam, ezért is hoztam létre ezt a céget. A családom mindig azt mondta, jól elvagyok a vidéki élettel és a kisfiammal, most már biztos lenyugodtam, és akkor jött ez az egész dili. Persze ez nem azt jelenti, hogy mezítláb, egy kabrióban végig fogok száguldozni fél Európán, de momentán totál lököttnek érzem magam".

Fiút szeretne, vagyis inkább kislányt

Liz Hurley

Egy interjúban a modell azt is elmondta, hogy nagyon szeretne egy gyereket vőlegényétől, Arun Nayartól. Bár ő maga inkább fiúpárti, hároméves kisfia, Damian mellé most mégis egy kishúgot szeretne, mert tudja, hogy Nayarnak minden vágya egy lánygyerek. "Tudom, hogy mennyire szeretne egy babát, és hogy kislányt várna" - mondta el Hurley, aki arra is kitért, milyen jól kijön Nayar Hurley Steve Bingtől származó kisfiával: "Egyszerűen csodásan viselkedik Damiannel". A modell szerint az anyaság őt magát is megváltoztatta: "Jót tett nekem, azt hiszem. Annak ellenére, hogy most is szeretek őrültködni, sokkal kedvesebb ember lettem. Türelmesebb vagyok, és jobban viselem a hirtelen helyzeteket. Néha még nekem is furcsa, de mostanában inkább otthon szeretek lenni a családommal, mintsem partizni".

Organikus bébikaja

Addig is, hogy a következő Hurley-bébinek majd kellően egészséges táplálkozást tudjon biztosítani, a modell egy organikus bébiétel-márkát is tervez piacra dobni. Ennek ötletével már 2002, Damian születése óta kacérkodik: "Szerettem volna Damiannek mindenből a legjobbat, a csak természetes alapanyagokból készült ételeket adni. Jó minőségű, egészséges, alacsony kalóriatartalmú és mégis ízletes bioételeket szeretnék" - mondta el a Contactmusic.com-nak.