A David Beckham szeretőjeként elhíresült spanyol születésű Paris Hilton-klón eddig azzal reklámozta magát, hogy - kalandja ellenére - ő valójában leszbikus. Most azt állítja, hogy inkább mégse.

Rebecca Loosról senki nem tudná, hogy kicsoda, ha annak idején nem fekszik le David Beckhammel, akinek személyi asszisztensként dolgozott, amikor a focista a Real Madridhoz szerződve Spanyolországba költözött. Bár ez egy hetero szexkapcsolat volt, Loos a botrány kipattanását követően új fordulatot vitt az ügybe, amikor bejelentette, hogy ő igazából leszbikus. A hálás bulvársajtó persze ezután örömmel derítette fel a hölgy szexuális életét, amiben Angelina Jolie állítólagos exszeretője, Jenny Shimizu is szerepelt.

Loost ezután beválogatták a Celebrity Love Island nevű, hírességeket felvonultató valóságshowba is, ahol szexuális érdeklődése újabb - bár nem számottevő - fordulatot vett. A nő ugyanis most már azt állítja, mégse leszbikus: "Ne értsenek félre, semmi bajom velük, de én magam nem vagyok leszbikus. Biszexuálisnak vallom magam, ami azt jelenti, hogy álmodozom más nőkről, de csak néha. Elég válogatós vagyok" - mondta el a New! magazinnak.

Mindenkit kitárgyalt

Jolie ex-szeretőjével, Shimizuval kapcsolatban a következőket nyilatkozta: "Los Angelesben találkoztunk, amikor én a Sky One Power Lesbians című showműsorában szerepeltem. Kiváló kapcsolatban vagyunk". Shimizu régebbi megjegyzését - miszerint az ő Angelina Jolie-val való kapcsolata soha nem ér véget - pedig így kommentálta: "Kisebb-nagyobb szünetekkel évek óta randizgatnak, és úgy tűnik, Angelina az a fajta csaj, aki szeret eltűnni és csinálni a saját dolgait, aztán újra előkerülni".

Szó esett Victoria Beckhamről és a többi nőről is, akik Loos sztorija után azt állították, ők is Beckham szeretői voltak. Loos azt mondja, egy pillanatig sem sajnálta és most sem sajnálja az egykori Posh Spice-ot. "Legyünk őszinték, ő maga tehet róla. De pontosan tudja, mit csinál".

Most pasija van

Az egykori leszbikusnak mindenesetre jelenleg van kapcsolata, és mivel most már biszexuális, így az sem titok, hogy ezúttal egy férfi az. Bővebben azonban egyelőre nem nyilatkozik: "Közismert ember, de csak annyit mondhatok róla, hogy egy nagyon édes hapsi, és minden rendben van".