Courtney Love végre kiszabadult háziőrizetéből, és talán örökké maga mögött hagyta a drogproblémáit. Most megint zenét szerez, és káromkodik a nagymamájának, aki nem szereti, hogy csúnyán beszél.

Augusztusban hat hónap elvonókúrára küldte a Los Angeles-i bíróság a kábítószerfüggőséggel és alkoholizmussal küzdő Courtney Love-ot, akinek az utóbbi időben sokszor meggyűlt a baja a hatóságokkal. Kurt Cobain negyvenkét éves özvegye megszegte próbaidejének szabályait, és azért került csak háziőrizetbe, mert novemberben nagyon jól haladt a rehabilitációja. Szabadságának ára ugyanis az volt, hogy leszokik a drogokról.

Gratuláló bíró és kéthetenkénti vérvétel

Rand Rubin bíró gratulált a drogokról sikeresen leszokott énekesnőnek, akinek azonban továbbra is tanácsadásra kell járnia, és kéthetente kénytelen drogtesztnek alávetnie magát - írja az Ananova internetes oldal.

"Remekül érzem magam" - mondta az amerikai Rolling Stone magazin internetes oldalán. "Egész nap gitároztam és a lányommal foglalkoztam, mégis nagyon görcsös időszakot tudok a hátam mögött a drog miatt. Azt akarom, hogy a bíróság és az emberek tudják: remekül vagyok. Visszakaptam a kreativitásom és remélem ez már így is marad."

Csak a zene kell

Az egy gyermekes anyuka most újra dalszövegeket ír, és stúdióba vonult Billy Corgannal, az ex-Smashing Pumpkins frontemberével egy közös felvételre "How dirty girls get cleaned" címmel.

Másik új szerzeményét a "Stand up motherfucker" (kb. "Állj fel, baszod anyád!") című számot külön regényíró nagymamájának írta, aki valamiért nem szereti, amit kisunokája művel a nyelvvel. "Írtam neki egy elégikus számot, csak az anyabaszást emlegetem benne" - monda el a dalról Love a nagyira reflektálva.

Az énekesnő a közelgő hetekben befejezi a demo felvételeit, és márciusban készül stúdióba menni, Linda Perryvel, aki nemcsak szövegírója, producere és a barátja, de ő bíztatta az énekesnőt, hogy legyen több önbizalma, sőt kölcsönadta neki a gitárját is, hogy Love tudjon min gyakorolni a rehabilitációs háziőrizete alatt.

Régi én, új én

Az utóbbi időben Cortney Love tárgyalásról tárgyalásra járt, hogy tisztázza magát az ellene felsorakoztatott vádak alól. 2003 óta négy eljárás is indult ellene, amik közül hármat lezártak. Az ítélet szerint Love három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott testi sértésért, és 18 hónapot a hamis receptek, valamint illegális gyógyszerek birtoklásáért.

Love kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor betörte ex-barátja lakásának ablakait, majd túladagolta magát. Később kábítószer birtoklása miatt került ismét a rendőrségre, ugyanis a lakásán kokain- és ópiumszármazékokat találtak. 2004 áprilisában képtelen volt uralkodni agresszivitásán és egy whiskysüveggel rátámadt Kirstin King-re, akit akkori barátja lakásában a kanapén alva talált. Nekiesett, megkarmolta, lelocsolta whiskeyvel, és végül még az üveget is hozzávágta. Októberben ismét egy verekedésbe keveredett, de ezúttal egy New York-i éjszakai bárban: egy részeg vendéget vert fejbe a mikrofonállvánnyal.