Holly Madisonon, Hugh Hefner volt barátnőjén az évek alatt annyi műtétet hajtottak végre, hogy egy róla készült korábbi fényképen alig lehet felismerni. Teljesen új orrot kapott, a mellei a kiinduló állapothoz képest hatalmasak lettek, és úgy általában két teljesen más nőt látunk, ha összevetjük Madison újabb és régebbi fotóit.

Holly Madison eddig azért volt különleges, mert Hugh Hefner barátnője volt tavaly októberig, illetve, hogy amíg együtt volt a Playboy kitalálójával, addig Hefnernek nem volt másik barátnője rajta kívül. A Hollywoodtuna képeinek köszönhetően Madisont most már az is megkülönbözteti a többi embertől, hogy a külseje szinte csak Michael Jacksonhoz mérhető átalakuláson ment keresztül. A Hollywoodtuna viccesen megjegyzi, hogy Madison a példa arra, hogy a modern orvostudomány mikre képes.

Ilyen volt (a bal oldali lány)

A 29 éves most már modell és tévés személyiség 2001-ben került Hugh Hefner közelébe, miután a Playboy emberei felfigyeltek rá a Hootersben, ahol dolgozott. A Hooters egy étteremlánc, alapvetően a férfi vendégekre specializálódtak, a felszolgálók feltűnően kihívó és kevés ruhában dolgoznak.

Hefner és Madison

Madison többször modellkedett a Playboynak, és még a Playmate-ek kiválasztásában is részt vett, de sosem volt igazából Playmate. A komoly beavatkozásokon átesett modell sosem titkolta a plasztikai műtéteit, csak eddig nem voltak mindenki számára elérhető képek arról, hogyan nézett ki korábban. Az orrát alaposan átalakították, és a mellét is felpuffasztotta A-kosárról D-re. Más beavatkozásokról nem beszélt, de a képek alapján valószínű, hogy nem csak ez a két műtéte volt. A műtéteken kívül, hogy megfelelően beleilljen Hefner barátnőinek a sorába, még egy Playboy-nyuszi tetoválást is magára varratott a háta alsó részére.

Az októberi szakítás után, Madison idén februárban úgy határozott, hogy felhagy a munkával a Playboynál, mert nagyon furcsa úgy dolgoznia Hefnernél, hogy már nincsenek együtt.