Új, visszafogottabb imázsát hangsúlyozandó Madonna inkább a zsidó vallás tanait elhivatottan követő, megállapodott nő oldalát próbálja kidomborítani ezentúl a régi "Material Girl" helyett. Ezért aztán hivatalosan is felvette a héber eredetű Eszter nevet.
Az eredetileg katolikus születésű énekesnő az ABC News tévécsatorna 20/20 című, péntek este adásba kerülő műsorában mesél arról, miért esett a választása erre a névre - adta hírül a Reuters. A művésznő azt állítja: a zsidó Kabbala tanulmányozása közben jött rá, mennyire közel áll hozzá a bibliai királynő, Eszter alakja, akinek emlékére a zsidó vallásban azóta is a Purim ünnepével emlékeznek.

A Madonna Louise Veronica Ciccone néven anyakönyvezett sztár másik okként azt is elmondta, hogy szintén Madonna névre hallgató édesanyja nagyon fiatalon halt meg rákban, amikor ő még kicsi gyerek volt. "Nem arról van szó, hogy megtagadnám az emlékét, inkább csak azt szeretném, ha egy másik név energiája hatna rám" - magyarázta meg az énekesnő, miért cserélte le balsorsú édesanyja nevét egy híres bibliai alak nevére.

Új imidzse a Kabbalához is jobban megy

Tekintse meg képeinket!
A 45 éves, kétgyermekes anya azt is leszögezte, hogy a Britney Spears-szel történt, nagy vihart kavart csókváltása ellenére úgy érzi, már sikerült levetkőznie a húsz évvel ezelőtti "Like a Virgin" és "Material Girl" korszak balhés kis popribi-imidzsét. "Minimum tíz évet töltöttem olyasmikkel, hogy ledobáljam a ruháimat és így fotóztassam magam, rondán beszéljek tévéadásokban, és hasonlók" - mesélte az interjúban. "Egyáltalán nem bánom, de most már úgy érzem, mindenki ezt csinálja. Na és? Akkor mi van?"

Madonna azt is elismerte, hogy hirtelen fellobbant elkötelezettsége a Kabbala iránt sokakban ellenérzést váltott ki, és úgy tekintik, mint a hírességek egyfajta új divathóbortját. Ő azonban azt állítja, hogy őszintén hisz benne: "Kicsit zavar, hogy sokan úgy kezelik ezt, mint a hírességek egy újabb hisztijét, aminek én is bedőltem. Pedig én teljesen komolyan veszem."

Rendfenntartó erő

Guy Ritchie angol rendező feleségeként a hétköznapi életben is jól körülhatárolható feladatokat oszt családtagjaira. "Azt vallom, mindenki pakoljon el maga után. Még a gyerekeimnek is rendet kell tartaniuk maguk körül, és a saját szobájukat is ők takarítják. Az olyanok, mint "köszönöm", "kérem", "rakd a tányérod a mosogatóba" szerintem kifizetődő dolgok. Ha rendszeretőnek lenni hagyományos dolog, akkor én egy hagyománykövető ember vagyok.