Nem zörög ugyebár a haraszt, ha a szél nem fújja, egy másik bölcsesség szerint azonban akinek a halálhírét keltik, sokáig él. Madonna házasságáról pár év után kezdték el terjeszteni, hogy a végéhez közeledik, de egyre valószínűbb, hogy előbb-utóbb mégis a pesszimistáknak lesz igazuk. Vajon Madonnáéknál is győzött a papírforma és tönkretette őket a házasságok 3. és 7. évére jellemző krízis? Mi és hogyan vezetett a szerelmespár elhidegüléséhez?

Szerelem első látásra

Madonna 1999-ben ismerte meg Guy Ritchie-t egy partin, ahol Sting felesége, Trudi Styler volt a háziasszony. A tíz éves korkülönbséget áthidaló kapcsolatot nem titkolták sokáig, nyilván nem is tudták volna, az év végére ráadásul már útban is volt közös gyermekük. Rocco 2000. augusztus 11-én született meg, bő egy hónapra rá pedig megjelent Madonna Music című albuma, amelyen az egyik szám, az Impressive Instant éppen a Guy-jal való találkozás varázslatosságát írja le. "Nem kell nekem senki más, a többiek mind ugyanúgy néznek ki." "Rád vártam egész mostanáig, még nem is tudom a nevedet" - énekli erről a pillanatról Madonna. 2000. december 22-én házasodtak össze. Közvetlenül az ezredforduló utáni időszakban sikert sikerre halmoztak, Guy a Blöff című filmmel, Madonna 8 év utáni első turnéjával, de a felhőtlen boldogság pár évére hamarosan nehézségek sora következett mindkettejük számára.

Nem is kell, hogy könnyű legyen

Kézenfekvő volt, hogy az álompártól mindenki várt valami közös munkát. Ez azonban sajnos a Hullámhegy című, 2002-es film lett, Guy rendezésében és Madonna főszereplésével. A minden idők egyik legrosszabb mozijának kikiáltott alkotás óta a férj karrierje gyakorlatilag véglegesen kisiklott, nem is volt része többször üzletileg különösebben sikeres forgatásban. A popkirálynőhöz azonban kegyesebb volt a sors, igaz, American Life című albuma minden idők legnépszerűtlenebb Madonna-nagylemeze lett. Ekkoriban kaptak először szárnyra olyan hírek, amelyek a kapcsolat válságát szellőztették, nagyjából 3 évvel az esküvő után. (A házassági krízisek évszámmisztikájáról keretes írást talál picit lejjebb.)

A kapcsolat története képekben - kattintson a galériáért!

Maga Madonna ekkortájt mind nagylemezén, mind I'm Going to Tell You a Secret című dokumentumfilmjében elismeri, hogy vannak ugyan problémáik, de állítja, hogy a házasság éppen attől lesz erős és izgalmas, hogy ezeket a gondokat közösen oldják meg. "A férjemről kiderült, hogy mégsem az, aminek megálmodtam őt" - vallja be Madonna a filmben. "Nem könnyű elérni, hogy az embernek könnyen menjen a házasság, de én nem is akarom, hogy könnyű legyen. Nap mint nap hálát adok a Jóistennek, hogy olyan férfihez mentem hozzá, aki sokszor elgondolkodtat. Számomra ez az igaz szerelem definíciója."

Mérföldekre egymástól

Innentől kezdve nem tűntek el a válást rebesgető híradások, és miközben a Hung Up sikerével Madonna 2005-ben újra meghódította a világot, Guy-ról továbbra is kizárólag a házasság jelenét és jövőjét latolgató cikkekben volt szó. Fő tevékenysége az maradt, hogy ő a férje a világ leghíresebb nőjének, filmrendezőként szinte megszűnt létezni. Amikor 2006-ban kitört a David Banda örökbefogadási botrány, Madonna továbbra is állította, hogy mindketten szerették volna a harmadik gyereket, sokaknak azonban az volt a benyomása, hogy Guy talán kevésbé volt ott teljes mellszélességgel a kissé szokatlan családbővítés mögött.

Valóban a házasság 3. és 7. éve a legnehezebb

Maxine Rock pszichológusnő felosztása szerint is a kritikusnak tartott 7. év a legnehezebb, ám figyelmeztet, hogy sokan már a 3. évben bedobják a törölközőt. Eddig szokott tartani ugyanis, amíg a házastársak képesek egymásban meglátni az ideális partnert, és könnyedén szemet hunynak a másik hibái fölött.

A 7. évre lesz azonban általában világos, hogy két ember képes-e a másikban megismert hibákkal együtt élni. Ekkorra fogy el türelmünk a másikkal szemben, ez a viták és veszekedések korszaka, amely a válások nagyjából felét okozza.

A viszonylag csöndesen eltelt 2007. után idén tavasszal Madonna új nagylemezzel jelentkezett, és árulkodó lehet, hogy a "hihetetlen jó veled a szex" sort tartalmazó szám (Incredible a címe) mellett a korongon két olyan ballada is található, amelyek egy rosszul elsült románcról szólnak. Közülük a Miles Away-ben, amely valószínűleg az album harmadik kislemeze lesz, Madonna ezt énekli: "mindig jobban szeretsz, amikor mérföldekre vagy tőlem; kihallom a hangodból, amikor (lélekben) mérföldekre vagy tőlem". Kézenfekvőnek tűnik a magyarázat, hogy a dal Guy-hoz szól, és azt énekli meg, hogyan távolodott el egymástól férj és feleség a házasság hetedik évének végére.

Még idén válás lesz a vége

A dalszövegeknél is rosszabb előjel azonban, hogy Madonna a hírek szerint sztárválásokra szakosodott ügyvédnél járt a hónap elején. Ennek fényében egyre hihetőbb az a hír, hogy a két sztár egy ideje már külön életet él, és ha véget ér Madonna idén őszre tervezett turnéja, hivatalosan is el fognak válni. Nyilván a koncertkörút és annak előkészületei annyira lefoglalják a közben az ötvenet is betöltő sztárt, hogy addig még elválni sem ér rá.