Az énekesnő fellélegezhet, tényleg Murphy a gyerekének apja, aki most aztán jól fizetheti a tartásdíjat, akár tetszik neki, akár nem.

Megszületett az énekesnő kislányának DNS-vizsgálati eredménye, ami alapján most már biztos: a gyerek apja Eddie Murphy, akármennyire is szerette volna a színész, ha nem így van.

A hónap elején az apaságot elismerni vonakodó színészt a bíróság rendelte be DNS vizsgálatra egy Beverly Hills-i klinikára. A 46 éves színész még a terhesség alatt szakított az ex-Spice Girllel, jelenlegi barátnője, Tracey Edmonds azonban egy márciusi rádióinterjúban azt állította, ha bebizonyosodik, hogy Murphy a gyerek apja, akkor "felelősséget fog érte vállalni". A színész nyilván tudja, hogy ez mit jelent, hiszen a mostani, Angel Iris a hetedik gyereke.

Murphy apa, Brown anya

„Nagy megkönnyebbülés, hogy az egésznek végre vége” – nyilatkozta az énekesnő egyik barátja a The Sun brit napilapnak. – „Mel végig tudta, hogy Eddie az apa és nem is hitte el, hogy ezt apasági vizsgálattal kell majd bizonyítsa. Végre kiderült az igazság és csak az anyasággal foglalkozhat.”

Az énekesnőt, aki néhány hetes járás után esett teherbe Murphytől, legközelebb majd a Spice Girls újraegyesítésének bejelentésekor láthatja a nagyérdemű, hiszen a lánycsapat újra összeáll, hogy megmutassák még mindig jó formában vannak.

Mel B még tavaly decemberben dobta Murphy egy tévéinterjúban tudatva az énekesnővel a hírt, valamint azt is, hogy ragaszkodik az apasági teszthez, közben az énekesnő váltig állította, hogy a színész az apa.

Már nincs sírás

Bár végeredmény még nem volt, Brown szülés után azért Murphy nevére íratta a gyereket és ezek szerint teljes joggal. Az énekesnő - akinek már van egy nyolcéves lánya első házasságából - mostanra túltette magát a szakításon, és egy hollywoodi producerrel, Stephen Belafontéval jár.