horoszkóp

Madonna és Guy Ritchie szerelmi szerződést kötött

2007.02.06. 13:26
Az énekesnő és férje írásos úton próbálja megoldani házassági problémáit. A szerződés értelmében több időt töltenek a családdal és egy időre hanyagolják művészi törekvéseiket.

Madonna és Guy Ritchie újabb próbálkozást tett a kapcsolatuk megmentésére – írja a Digitalspy. A pár amerikai házassági terapeutájuk javaslatára „szerelmi szerződést” kötött, amelyben többek közt azt is írásba foglalták, hogy a lehető legtöbb időt töltik három gyerekükkel, és a család érdekében egy időre félreteszik művészi törekvéseiket és tervezett projektjeiket.

Kihagyta férjét a döntésből

Az énekesnőről utoljára akkor cikkeztek a lapok, amikor botrányos körülmények közt fogadott örökbe Malawiból egy David Banda nevű félárva kisfiút. Házasságának nyilván az se tett igazán jót, hogy akciója részleteiről még férjét sem tájékoztatta, aki érthető módon zokon vette, hogy csak az újságokból értesül ezekről.

Madonna, Guy Ritchie, Rocco és Lourdes

Most turbékolnak, mint az ifjú házasok

Az amerikai lapok szerint azonban ezen most túlvannak, sőt nagyobb házat kezdtek keresgélni New Yorkban. A család egy barátja a People magazinnak azt mondta: „Mindketten nagyon keményen dolgoztak a házasságuk problémáin, és eljutottak egy újfajta összhangig. Elfogadták a saját felelősségüket a problémák kialakulásában, és nagyon azon vannak, hogy ezek többé ne álljanak közéjük. Ez egy igazi újrakezdés most, és tényleg olyannak is tűnnek, mint a friss házasok”.