A díva menekül a magány elől, ezért az ünnepeket barátainál vészeli át. Dolgozni szeretne, mert nyugdíja semmire sem elég, de senki nem akarja foglalkoztatni.

Medveczky Ilona köztudottan Schobert-fitneszcsaládnál töltötte a karácsonyt. Lapunknak erről így beszélt: "elmentem, mert nem akartam egyedül lenni." A Schobert család azért hívta családi körbe a revücsillagot, mert tudomásukra jutott, hogy különben magányosan töltené a szeretet ünnepét. Eddig beteg élettársát, dr. Nagy Richárdot, a Magyar Televízió egykori elnökét gondozta tizenhat éven át, idén viszont korábbi családja magához vette a férfit, így Medveczky ismét egyedül maradt három kutyájával.

Munka nélkül

Klikk!

Közel negyvenezer forintos nyugdíjból kell megélnie. Egy "tákolmányt kell fenntartanom" - fogalmaz, így amit lehet, maga végez el a ház körül. Jelenlegi anyagi forrásai nem teszik lehetővé, hogy saját kertésze legyen, vagy felvegyen valakit, aki a villát takarítja. "A házamban régen akartam csinálni egy balettiskolát, de háromnegyedénél elfogyott a pénz, így az egész félkész állapotban maradt. A rendszerváltozást követően leértékelődött a forint és megszűnt minden bevételi forrásom." Mivel a legtöbb szórakozóhelyet ekkoriban alakítottak át kaszinóvá vagy peep show-vá, így Medveczky is munka nélkül maradt, ráadásul, ahogy ő fogalmazott: közben még a műfaja is elprostituálódott.

Kérdésünkre, hogy nem akarná-e folytatni, az akkor félbehagyott építkezést vagy belevágni valamilyen jövedelmező munkába, azt a választ adta: "Ma már nem csinálnék ilyet, elvették egy életre a kedvem tőle. Nem kuncsorgok munkáért, ahova hívnak csak oda megyek."

"Nem vagyok teljesen boldog."

Hiába fedezte fel és emelte piedesztálra ismét Medveczkyt a média, most nagyobb szüksége lenne állandó munkára, mint bármi másra. Elmondása szerint nagyon pozitív volt számára ez az év, hiszen a Szombat Esti Láz adásával ismét képernyőre kerülhetett. Sajnálatára azonban a műsor végetérése óta nem érkeztek felkérések, nem temették el újabb munkákkal.

A másik fájó pont számára, hogy teljesen magára maradt ebben az évben. "Azok a kutyák jelentenek számomra mindent." Barátok és társ hiányában három kisállattal osztja meg mindennapjait. "A szilvesztert kedves társaságban, barátokkal töltőm, hogy ne legyek egyedül. Nem bírom a magányt, ki bírja egyáltalán?"