A hatvanöt éves díva egy aerobic edzés és egy szaunázás után elájult Palik László edzőtermében. Feje betört, gerincéből pedig levált egy csontdarab, de így is szó nélkül zsűrizett egy tévéműsorban.

Medveczky Ilona a Szombat Esti Láz című műsor szombati epizódját pokoli fájdalmakkal zsűrizte végig, ugyanis múlt kedden balesetet szenvedett a fitneszklubban, és szombatra nem sikerült kihevernie.

A szépségért szenvedni kell

Képek Medveczky Ilonáról

A művésznőt (akinek szemtanúk szerint még mindig jobb feneke van a fitneszklub járó fiatal lányok többségénél) a Sportkórházban ápolták, és fájdalmai olyan erősek voltak, hogy infúzión keresztül kellett neki fájdalomcsillapítót adagolni.

A Blikk múlt heti, részletes beszámolójából megtudtuk, hogy Medveczky a budai edzőteremben az aerobic edzése után még bement egyet szaunázni, majd amikor kijött, elájult és elvágódott a padlón. A fejéből ömlött a vér, mivel a tarkóján négy centi hosszúságú seb keletkezett, amit később össze is kellett varrni.

Elképesztő akaraterő!

Medveczky a lapnak elmondta, hogy azért szenved ennyire, mert tizennyolc év táncolás alatt a porcai becsontosodtak, és az ütéstől pedig letört egy kis csont, ami nyomja az idegeit. Ennek következtében minden mozdulatnál úgy érzi magát, mintha tőrt szúrnának belé. Elképesztő önfegyelemről és akaraterőről tett tanúbizonyságot, hogy ilyen állapotban is vállalta az egyik kereskedelmi televízió Szombat Esti Láz című műsorában a zsűrizést. A felvételt hősként ülte végig, pedig minden mozdulatnál olyan érzése volt, mintha tőrt szúrtak volna belé. A Blikknek elmondta, hogy borzalmas fájdalmai voltak, de ő nem ismer lehetetlent.

A Velvet egyik tévénéző munkatársa is tanúsíthatja, hogy Medveczkyn meg sem látszott, hogy fájdalmai lennének. Pedig a Blikk híre alapján többen izgultak, hogy az egykori revüsztár nem bírja végigülni a több órás forgatást. A koros szépség nekik is bizonyított.

A Blikk híradása szerint Medveczky vasárnap is a Sportkórházban volt, és infúzión keresztül kapott fájdalomcsillapítót. A varratait a napokban fogják eltávolítani.