A Megasztár negyedik szériájában szeretné népszerűsíteni saját zenekarát Nkuya Szonja, az R-Go egykori gidája, aki kereken egy hónapot dolgozott együtt a zenakarral. A lány és Szikora Róbert útjai azután váltak külön, miután egy koncerten megjegyzést tettek a gida bőrszínére. Ezután úgy döntött, hogy megalapítja saját zenekarát, aminek a TV2 tehetségkutató műsorában szeretne egy kis hírverést "Ha megismer az ország, akkor talán az együttessel is elkezdődik valami"- nyilatkozta a Borsnak. A műsorban Fenyő Miklós, Szikora Róbert korábbi zenésztársa a lány fő pártfogója - legalábbis Szonja szerint. Hozzátette, a zsűrinek mindig is nagyon pozitív volt a hozzáállása vele kapcsolatban.
A verseny egy másik résztvevőjének koránt sincs ilyen jó véleménye Fenyő Miklósékról. Farkas Zsófi a Danubius rádió péntek reggeli műsorában kritizálta a zsűri tagjait, mert úgy véli, ha "ők elmondhatják a véleményüket egy olyan emberről, akit nem ismernek", akkor ezt ő is megteheti. A fiatal énekesnő szerint a zsűri egyetlen női tagja, Eszenyi Enikő jó színésznő, de énekesnői kvalitásairól nincs meggyőződve. Farkas Zsófinál, aki egyébként sok versenyzővel ellentétben meglehetősen komoly szakmai múlttal rendelkezik, egyszer azért szakadt el a cérna, mert Eszenyi szerint a modorosság jele az, hogy pattogtatja az ujjait a mikrofonon.
Ami Mester Tamást illeti, szerinte az énekes munkásságát csak nagyon kevesen ismerik, Fenyő Miklós pedig nem nyitott az új stílusokra. A Blikknek egyedül Mester Tamást sikerült megszólaltatnia, aki elmondta, nem haragszik a lányra, majd védelmébe vette Fenyő Miklóst: "Bár ő elsősorban a rock and rollban ért el sikereket, otthonosan mozog a különböző műfajok között." A három tagú zsűriről korábban egyébként pályatársuk, Komár László is kifejtette nem túl hízelgő véleményét.
Még több a velveten
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.

