Friderikusz Sándor tegnap csatlakozott az eddig háromtagú Megasztár-zsűrihez. Az élő közvetítés alatt a tévés gyakorlatilag halálra unta magát, majd szólásszabadságával élve keményen kifejtette véleményét egy-egy versenyzőről. Ambrus Rita zokogott a színfalak mögött, olyan rosszul estek neki Friderikusz szavai. Viselkedése megosztja a közvéleményt: némelyek szerint arrogáns és pökhendi, mások viszont szórakoztatónak találják - Dr. House-hoz hasonlítják jellemét. Döntse el, mennyire illik Friderikuszhoz a bunkó doktor szerepe!

Az élő adás megkezdése előtt Friderikusz személyesen íratta alá a Megasztár versenyzőivel azt a nyilatkozatot, amiben vállalják, hogy a tévés akkor is elmondhassa nekik a véleményét, ha az nem túlzottan pozitív rájuk nézve. Ezt többen is tréfának vélték, később aztán a csapat javának arcára fagyott a mosoly.

A showman már a műsor kezdetekor úgy foglalt helyet a zsűri ítélőszékén, mint aki karót nyelt: arckifejezéséből ítélve úgy tűnt, hogy a háta közepére sem kívánja ezt az egészet - később saját maga is bevallotta, hogy valóban halálra unja magát a legtöbb előadáson.

Építő jellegű tanács a fogyáson kívül nem hangzott el

Bár Fenyő Miklós már az előző adásban sem értette, hogy Ambrus Ritának mi keresnivalója van az amatőr próbálkozók között, a régebben sok együttesben vokálozó és főcímdalokat is feléneklő lányt mégis bejuttatták az élő adásba. Friderikusz pedig kapott a mindenki által aláírt nyilatkozat miatt kapott szólásszabadság jogán, és kíméletlenül kiosztotta a profinak számító énekesnőt:







"Én azt gondolom, hogy ez a megasztár nem csak arról kell, hogy szóljon, hogy kinek milyen hangja van, hanem hogy milyen személyiség, milyen egyéniség. Ami téged illet, az égvilágon semmi nem jutott rólad az eszembe. Semmi. Fantasztikus hang, elismerem, nagyon-nagyon csábos kinézet, de ne vedd zokon - és ezt azért mondom, hogy ne áltassunk benneteket-, nem véletlen, hogy 29 éves korodra még mindig csak próbálkozol. Én biztos, hogy nem fogok rád szavazni" - jelentette ki fintorogva. Ambrus később ezt meg is könnyezte a színfalak mögött.

Eszenyi Enikő ismét hozta a formáját: a Vígszínház Kossuth-díjas színésznője nem átallotta minden mackósabb fellépőnek megjegyezni, hogy fogynia kell - ennél (le)építőbb jellegű kritikát tőle sem hallhattunk az este folyamán. Mester Tamás pedig meglepően visszafogott volt az adás alatt, beszólogatásaival most csak Friderikuszt tisztelte meg, magas labdaként lecsapva a tenyérbemászó, de azért szerethető arcú kifejezést a tévésre utalva.

A Velvet olvasói véleményét megosztja Friderikusz viselkedése - egyesek szerint semmi keresnivalója nincsen egy ilyen jellegű műsorban, másokat a pökhendisége idegesíti, megint mások pedig egyetértenek vele - noha szerintük is árnyalatni különbséget kellene tenni a provokatív stílus és a bunkóság között. Többen is a népszerű sorozat Dr. House-át vélik felfedezni a modortalan stílusban, bár Hugh Laurie Friderikuszhoz képest legalább tud énekelni - és őt sikerül leütni a végén:



Szavazzon!

Az Önök segítségével az már kiderült, hogy Eszenyi Enikő modorosabb előadó, mint Farkas Zsófi . Most azt döntse el, mennyire hiteles Friderikusz alakítása Dr. House-ként! Ön szerint jól alakítja a showman az arrogáns doktor szerepét a Megasztárban?

Kommentek:

"Én Rita helyében kiröhögtem volna. Nem ért hozzá, nem hiteles, nincs stílusa, és faszságokat beszél. 29 éves korra, ha nem futsz be, véged? Paul Newmann, isten nyugosztalja, első mozifilmjében 29 volt, és nem győzött elnézést kérni ő is meg a stúdió is, akkora fos lett. és hát hogy kinőtte magát."

"Több volt a soknál, amit Fridi művelt tegnap, mint zsűri. Pökhendi, arrogáns, lekezelő, nagyképű stílusa annyira idegesített, hogy legszívesebben bemázoltam volna neki egyet. Az Eszenyi Enikőt tisztelem, becsülöm, mint színésznő, de ő is egy roppant idegesítő személyiség. A másik két zsűritag meg nem akkora egyéniség, hogy ifjú tehetségeket építő kritikával tudjon ellátni."

"Fridi istencsászár volt tegnap! Van arca az ürgének! vétójogot neki minden adáshoz!!!

"Nem nyers és provokatív volt hanem egy hülye bunkó, akit el kellett volna küldeni az anyjába mondjuk annál a beszólásnál hogy várja vissza a csajt a kaszinó... nem tudom, hogy képzeli, hogy megengedhet magának ilyet.

"Friderikusz viselkedése botrányos volt. Emzsének annyiból igaza van, hogy sok, sikeres műsora volt, szerintem ez vitathatatlan. De ez nem jogosít fel senkit arra, hogy arrogáns és pökhendi legyen. Az oké, hogy megmondja, mit gondol, tegye, azért van ott, de akiknek mondja, azok is emberek,akiknek vannak érzései. A kemény kritika és a megalázás között is van különbség, az utóbbira pedig semmi szükség nem lett volna."

"Nekem tetszik, hogy végre van egy megmondóember a zsűriben a régi nyálgépek helyett. A régi megasztárokat elsősorban a zsűri miatt utáltam (na meg az értelmetlenül elnyújtott adás miatt), egy-két kivételtől eltekintve bele sem néztem, de Friderikusz szerintem színt vitt a műsorba, a másik három meg továbbra is kaki.



A Top15-ből továbbjutott 10 versenyző:

Tóth Lüszi, Nkuya Sonia, Lakatos Krisztián, Fekete Dávid, Balogh Imre, Szecsődi Károly, Nguyen Thank Hien, Király Viktor, Bencsik Tamara, Ásós Attila.