A Megasztár negyedik helyezettje a műsor szombati döntőjében jelentette be, hogy Kontor Tamással babát várnak. A lány hetekig tagadta, hogy járnának Kontorral.

A szombati műsorban az előző héten kiesett Szabó Eszter nagy bejelentést tett. Mint mondta, nem tudja, hogy miért érdekli az embereket a magánélete, de igen, járnak Kontor Tamással, sőt gyermeket várnak.

Eszter hathetes terhes

Eszter egy ideig azt hitte, hogy a nagy szerelem majd biztos megrázó élmény lesz, majd később pedig azt, hogy úgy fogja megtalálni az igazit, hogy az evidencia lesz és így is lett. A kalapjairól híressé vált lány szerint Kontor megbízható, férfias, jó a humora, szóval ő a tökéletes társ.

A gyulai származására büszke lány a TV2 kamerái előtt elmondta, hogy már az elődöntőn összejöttek Tamással, és néhány hete tud róla, hogy gyereket várnak. Mint mondta, ez is olyan evidens volt, meg kellett történnie és egy percig sem gondolkodtak azon, hogy elvetessék a gyereket.

Eszter szerint Tamás vette észre, hogy állapotos. Jöttek haza egy buliról és azt állította, hogy a lány furcsán viselkedett és hülyeségeket evett, aztán kiderült, hogy Tamásnak igaza volt. Eszter most hathetes terhes.

Tamásnak van már egy kislánya

Kontor Tamás a Vasárnapi Blikknek úgy nyilatkozott, hogy Rebeka nevű kislányával Eszter könnyen megtalálta a hangot. Szerinte a kislány majd csak akkor fogja majd fel, hogy testvére születik, ha meglátja a kisbabát.

A fiatal pár a bulvárlapnak elárulta, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak és lesznek, hiszen nem rendelkeznek azokkal az anyagi javakkal, amelyek szükségesek a családalapításhoz. Ennek ellenére azt tartanák ideálisnak, ha Gyulán és Pesten is élhetnének, hiszen a munka a fővároshoz köti őket, de a gyereknek jobb lenne, ha vidéken élnének.