Nem titkolja: a nők miatt lett rendező. A színésznők miatt. Olinkával azonban lezárult egy szakasz az életében. Túl a hatvanon úgy döntött: megállapodik. Jirˇí Menzel, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjas rendezője "élete legszorosabb kapcsolata mellett" azért tovább hódol a női nemnek. De nyugodt a lelkiismerete.
Két hónap Budapesten, két hét Németországban és Svájcban, most újra Thaiföldre készül, szeptemberben Zágrábban várják. Prágában keveset dolgozik. Inkább külföldön. Alkotásait a világ legkülönbözőbb fesztiváljain vetítik. Kambodzsában a király is meghajolt előtte. "Meghívott a rezidenciájára és büszkén mutatta, hogy csaknem minden filmem ott van a keze ügyében." Újabb játékfilm terve mégsem foglalkoztatja. Pedig tíz éve nem forgatott már. Nem éppen meggyőzően folyamatosan azt állítja: neki a film nem is hiányzik. "Forgatni drága mulatság, a végeredmény pedig nagy kockázattal jár. Én inkább meghagyom a pénzt hasznosabb dolgokra. Ahhoz, hogy forgathassak, amúgy is koldulnom kellene. Ahhoz meg végképp semmi kedvem."

Így aztán marad a színház. Amit még a filmnél is jobban szeret. Főleg külföldön, ahol a próbák után kellemesen pihenhet. Budapesten is így töltött most el két hónapot, amíg az Új Színházban Michael Frayn Még egyszer hátulról című fergeteges bohózatát vitte színre - ahogy az várható volt - hatalmas sikerrel. Két hónap alatt sok minden kiderült róla. Hogy csak néhány dolgot említsek: Chaplinnel együtt azt vallja, két ember között a legrövidebb út a jóízű nevetés.

A mai rendezők közül Woody Allen a nagy kedvence. "Nem szeretem a kegyetlenséggel és erőszakkal teli drámákat, vagy ha úgy tetszik: komoly darabokat. Azok rossz energiával töltik meg az embert. Én a vígjátékok elszánt híve vagyok. A vérbő, szellemes komédia felszabadít a mindennapok súlya alól. Nevetni jó, nevetni egészséges - ez az én szlogenem." Hogy mire vágyik? A szellem és a lélek edzőtermeit szeretné megnyitni szerte a világon. Olyan helyeket, ahol szép zenével és bölcs gondolatokkal formálnák az embert.

És most vissza Olinkához, aki huszonhat évesen az első cseh internetes televízió vezetője, és Jirˇí Menzel szerint "olyan, mint kocsiban a Mercedes".

Olinka négy évvel ezelőtt rádióriporterként kereste meg a nagy nőfaló hírében álló és éppen ezért számára akkor még nem túl rokonszenves rendezőt. Aki ugyancsak "nem esett hanyatt" az amúgy vonzó szőkeség láttán. "Úgy festett, mint egy kikent-kifent manöken, és nem is illett a kezébe a mikrofon..." Két ember ilyen ellenérzésekkel! Az interjú használhatatlan volt, meg kellett ismételni. A következő találkozás során azonban mindkettőjükben megmozdult valami. Érezték is, hogy ezt nem hagyhatják annyiban. Pár héttel később Jirˇí Menzel színházba hívta újdonsült ismerősét. De nem a saját előadására, hanem a Nemzetibe, az Eszenyi Enikő által rendezett Sok hűhó...-ra. A telefonszámát azonban az első közös vacsora után sem adta meg neki. Heteken át az ügynökén keresztül értekeztek. Csak a negyedik randevú után könyörült meg rajta.
Olinka Kelimanová azóta Jirˇí Menzel párja.

"Te elképzelni sem tudod, milyen kellemes érzés vele lenni - viccelődik a rendező. - Mellette könynyű okosnak látszanom." Aztán Olinka tornacipőjére mutat. "Ugye, milyen szép?! Magamnak vettem, de elkunyerálta tőlem." És mintha nagy titkot súgna a fülembe, azt mondja: "Képzeld, sosincs nála zsebkendő. Mindig belém törli az orrát. Úgy tesz, mintha meg akarna csókolni, közben pedig elmaszatolja..."

Beszélgetésünk akkor fordul egy nagyot, amikor ketten maradunk Olinkával. Attól a perctől fogva Jirˇí Menzel a téma.

Elle: Négy év, két hónap?
Olinka Kelimanová: Hihetetlen...
Elle: Neki vagy önnek?
OK: Mindkettőnknek. De azt hiszem, inkább Jirkának. Állítása szerint még senkivel sem töltött el ennyi időt. Egyetlen szerelmével sem.
Elle: Kritikus pillanat?
OK: Volt. Tavaly, a háborgó tengeren. Thaiföldön jártunk, és egy kis hajóval elmentünk kirándulni. Hirtelen hatalmas vihar kerekedett, csak úgy dobálták a hullámok a hajónkat, még a poggyászunkra is mentőövet raktak. Lelkileg és fizikailag egyaránt edzettnek képzeltem magam - egészen addig! Ott és akkor megijedtem. Azt hittem, odaveszünk.
Elle: Az ő agyán is átfutott, hogy...
OK: ... nem! Jirka egyáltalán nem félt. Ő mindig remek útitárs. A legveszélyesebb pillanatokban sem veszíti el a fejét. Még a humorérzéke sem hagyja cserben. Mindig, minden helyzetben igazi férfiként viselkedik. Ha baj van, megnyugtat. Ha izgulok, bátorít. Rengeteget nevetünk. Mondhatnám azt is: kész vígjáték az életünk.
Elle: Thaiföldről is van egy vidámabb történetük.
OK: Mesélte?
Elle: Hogy a kölcsönzött motorkerékpárral majdnem behajtott egy üzlet kirakatába?
OK: Én azt már el is felejtettem. Bennem az maradt meg, ahogy hátul ülve átölelte a derekamat, és kilométereken át azt kiabálta, hogy "lassabban, könyörgöm, lassabban!" Én ugyanis imádok száguldozni, ellentétben vele, aki a megfontolt vezetés híve. Mondja is sokszor, hogy "ha tudnád, milyen kincset viszel, jobban vigyáznál rám".
Elle: Attól sem fél, hogy "ellopják"?
OK: Mindenre fel vagyok készülve. Még erre is. Jobb félni, mint megijedni. Ami ma mindkettőnk számára elképzelhetetlen, az holnap megtörténhet. Természetesen vigyázunk a másikra, csakhogy az élet, mint tudjuk, kiszámíthatatlan rendező. Nagyon szeretjük egymást, de egyikünk sem veheti százszázalékosan biztosra, hogy ez örökké így marad.
Elle: A kísértések miatt?

OK: Végül is mindketten szabadok vagyunk. Öszszetartozunk, és mégis nyitott az út előttünk. Furcsa mód ezzel mégsem foglalkozunk. Jirka sosem volt nős. Tudom, hogy sok szerelmet megélt. Engem ez egyáltalán nem zavar. Látom, hogy amióta velem van, mennyire megváltozott. Nekem ez elég. A mennykőcsapás persze derült égből is jöhet, de ha mindennap erre gondolnánk, annak sem lenne jó vége. Úgyhogy marad a bizalom. Neki is, nekem is. Egyvalamit azonban ki merek jelenteni: sem manipulálni, sem megváltoztatni nem akarom. Maradjon csak olyan, amilyen.
Elle: Meg is változott sok mindenben. Elkezdett sportolni. Ebédhez vörösbort iszik...
OK: ... a vörösborra mellettem szokott rá, de a sportolást sem kellett nagyon erőltetnem. Igen, ebben is engem követett. Ha úgy vesszük, sikeresen elrontottam. Legelső alkalommal, amikor meghívott magához. De ennek is története van. Megkérdezte, mit iszom. Vörösbort, feleltem. Erre bevitt a spájzba és körbemutatott, hogy válasszak. Nem akartam hinni a szememnek. Úgy éreztem magam, mint egy borkereskedőnél. Honnan van neked ennyi borod? - csodálkoztam. És mondta, hogy ezt mind ajándékba kapta, s mivel ő egyáltalán nem iszik, az évek során ennyi felgyülemlett nála. Akkor ez mától fogyni fog, gondoltam. Mert én nem csak főzni szeretek, hanem enni is, egy jó ebéd vagy egy jó vacsora előtt pedig imádom a finom vörösbort. És azon a napon ő is ivott velem, azóta pedig meg is szerette.
Elle: Gyengébben sikerült vacsora?
OK: Előfordult. Ehető volt az is, csak mindketten tudtuk, hogy volt már jobb is.
Elle: Budapesten a Jókai bableves volt a kedvence.
OK: Az tényleg finom. Velem is megkóstoltatta.
Elle: Nemrég Indiában és Kambodzsában is több hetet töltöttek.
OK: Csirkehús mindenütt van. A köretet is mindig én állítom össze neki. Ezt mindig rám bízza.
Elle: A manikűrt is?
OK: Ezt meg miből gondolja?
Elle: Láttam, hogy két körmén rózsaszín lakk volt.
OK: Mikor látta?
Elle: Egy hétfői napon, amikor megjött Prágából, és folytattuk a próbákat az Új Színházban.
OK: Jézusom! És dühös volt?
Elle: Egyáltalán nem. Mosolyogva mutogatta, hogy miközben telefonált, ön szépen és észrevétlenül "piktorkodott".
OK: Én már a fülét is kirúzsoztam párszor. Nem vette észre, hogy festett szájjal csókolgatom, és így ment el otthonról. Szerintem a férfiak kilencvenöt százaléka mindig csak egyvalamire tud koncentrálni. Arra, amit éppen abban a pillanatban csinál. De hogy mi zajlik körülötte, vagy hogy közben mit tesznek vele, arra nem figyel. Jirka is ilyen. De hogy kilakkozott körmökkel jött vissza Budapestre?! Egyszer a zokniját is sikerült úgy lehúznom a lábáról, hogy nem vette észre. Zágrábban, egy étteremben. Odarakta a lábát az ölembe az asztal alatt. Naná, hogy megvicceltem! Akkor jött rá, amikor a színészek megkérdezték tőle, honnan ez az új hóbort?
Elle: Ha már a hóbortoknál tartunk, mesélte, hogy van egy fura játékuk.
OK: A WC-n?
Elle: Ott.
OK: Szóval elárulta! Igen, már nem is emlékszem, melyikünk ötlete volt. Már egész szép sorozatunk van a WC-n készült képekből. A játék lényege: a lehető legváratlanabb pillanatban rányitom - vagy ő rám - az ajtót, és már kész is a kép. Elképesztő felvételeink vannak. Néha órákon át ezen szórakozunk. Kirakjuk magunk elé a fotókat és hosszasan nevetünk. Egyébként azt kell, hogy mondjam: a választás lehetősége mindig nálam van.
Elle: Ezek szerint ön "rendezi" Jirˇí Menzelt?
OK: Néha meg is kérdezi, hogy "Nem zavar, hogy mindenben te döntesz?"
Elle: És nem zavarja?
OK: Főleg azért nem, mert neki ez így kényelmes. Azt akarja, hogy én találjam ki, mit ebédeljünk, hova menjünk... én meg szívesen kitalálom.

A cikk teljes változata a júniusi Elle magazinban olvasható.