Mészáros Dórát Lora Crofttal együtt vitték be először a rendőrségre majd a fogdába, ahol még autogrammot is kértek tőle, mielőtt rázárták a cellaajtót. Már itthon vannak, de napokig tartották őket étlen-szomjan a görög rendőrök.

Mészáros Dórit Athénban börtönbe zárták. A sztriptíztáncosnő a budapesti Tavaszi Erotika Parádé után két nappal utazott Athénba fellépésre Lora Crofttal, ahol terveik szerint három napig tartózkodtak volna. Sikerült elérnünk a szőke táncosnőt, hogy szóban meséljen görögországi megrázkódtatásairól, amikről saját blogjában is részletesen beszámol.

Bilincsbe verve

Megérkezésük után az első két napon semmi baj nem volt, de az utolsó fellépő-napjukon egyszer csak rendőrök árasztották el a klubot, ahol táncoltak és mindenkit bevittek a helyi rendőrségre. Lora Croft és Mészáros Dóri másnap délután 17.00 óráig vártak, hogy a sorozatos kihallgatások után végre történjen velük valami. Ekkor a két csinos hölgyet összebilincselték, ami ebben az esetben sem bennük sem másokban nem keltett erotikus képzeteket. Így szállították át őket a bíróságra, ahol megszületett az ítélet: fogdába kell vonulniuk. Este 10 óra körül „checkoltak be” az athéni börtönbe, ahol egy börtönőr levetkőzette őket, majd amikor rájött, hogy nem átlagos hölgyekről vette le a ruhát még egy autogramot is kért Mészáros Dóritól. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem zárta rájuk másodperceken belül a cellaajtót, ahonnan sokáig még pisilni sem engedték ki őket. A díjat is nyert táncosnő leírása szerint élete legszörnyebb éjszakája volt, amit a görög fogdában töltött. "Leírhatatlan, hogy milyen körülmények vannak egy börtönben a Balkánon.

Klikk!

Másnap délben újból a bíróságra vitték őket, ahol egy névsorolvasás után elengedték a két nappal korábban a klubban őrizetbe vetteket. Így végre Lora Croft és Mészáros Dóra elindulhattak haza, méghozzá gyorsan, ugyanis ekkor egy órájuk volt repülőgépük indulásáig. Az, hogy a két táncos hölgy aznap haza tudott repülni csak a check in pultban álló ember jóindulatán múlt, aki telefonon beszólt, hogy ne szálljon fel a gép. "Csak utólag az egyik szervezőtől tudtuk meg, hogy kábítószert kerestek a klubban. Miután az érkezésünk miatt elég nagy reklámot kapott a bár, valószínűleg egy másik konkurens hely tett bejelentést a klub ellen, ahol voltunk." A táncosnő ma már azt is tudja, hogy őket miért engedték el ilyen sokára, amikor mások már korábban elmehettek. "Mint utóbb kiderült, Görögotrszágban a külföldieknek kell egy egészségügyi könyvecske, amit a szervezők elmulasztottak elintézni, vagy legalább szólni nekünk, hogy ez kell." Mészáros Dóri hozzátette, hogy nem haragszik az ügy miatt senkire, de azért Görögországba most nem megy egy darabig.