A kínaiak már a szépségversennyel is az olimpiára készülnek: a 23 éves Miss Kínát koronázták meg a Kínában megrendezett Miss World versenyen. Bodri Krisztina nem jutott be a középdöntőbe, de nem érzi magát csalódottnak.

Miss Kínát választották meg Miss World 2007-nek Sanyoban, Kína "trópusi kapujában". A 16 döntős közé így az ötvenhetedik Miss World versenyen sem került be a magyar királynő, de Bodri Krisztina nem csalódott, mert, mint korábban elmondta, nem is számított arra, beválasztják a középdöntőbe.

Senkit sem lepett meg a kínai győzelem

"Nem vagyok csalódott. Nem meglepő, hogy a kínai lány lett a nyertes, hiszen rengeteg kínai figyelte a műsort és az olimpia is itt lesz jövőre. Egyébként örülök, hogy ő nyert, mert okos, kedves és nagyon szép" - mondta a verseny után Bodri Krisztina a Cool tévé műsorában, ahol a műsorvezetők mellett Bálint Antónia exszépségkirálynő szakkomentátorként követte végig az eseményeket.

A tévé sanyoi tudósítója pedig nem más volt, mint Horváth Éva, aki telefonon tartotta a kapcsolatot a stúdióval. Az egykori szépségkirálynő hétfőn utazott Kínába, hogy beszámoljon az eseményekről. Ő egyébként a mexikói lány győzelmét jósolta, de a végeredmény sem lepte meg, amelyben szerinte is biztosan szerepet játszott az olimpia és a több mint egymilliárd kínai tévénéző.

A döntő képei

Nézze meg a döntő képeit!

Felfigyeltek Bodrira, de nem eléggé

A 16 középdöntős közül hatan különböző versenyek alapján kerültek be a középdöntőbe: Miss USA például a sportversenyen szerzett elsőséget, csupán egy hajszállal megelőzve Bodrit, aki így éppen lecsúszott a középdöntőről. Miss Hungary negyedik lett a tehetségkutató versenyen is, ahol egy kungfu-aerobik számot mutatott be. Bálint Antónia szerint már csak emiatt is felfigyeltek a 22 éves joghallhatóra, akiről sokat írtak a kínai lapok is. Sőt, Bodri Krisztina is úgy érezte, megkedvelték Kínában, ahol porcelánarcúnak nevezték el.
Horváth Éva és Bodri Kriszta
Horváth Éva és Bodri Kriszta

Dallal az AIDS ellen és "Szépséggel egy cél érdekében"

A zsűri aztán mégis a 23 éves kínai Zi Lin Zhang mellett döntött, akit 106 jelölt közül választottak meg legszebbnek. A kínai lány talán azzal győzte meg a döntéshozókat, hogy győzelme esetén szeretné összekötni a Miss World versenyt és a 2008-as olimpiát.

A show-t, amely egy fürdőruhás és egy estélyis felvonulásból állt, 2 milliárdan nézték világszerte. A kínai artisták és a Blue egykori énekesének fellépése, valamint a versenyzők táncmutatványai közben a műsoridő tetetemes részét a jótékonykodás tette ki: az AIDS világnapjára tekintettel a királynők - a zsűrivel együtt - elénekelték az AIDS ellenes küzdelem dalát, a háttérben Nelson Mandela fotójával és a piros szalagokkal, valamint bemutatták a "Ki jótékonykodott legtöbbet?"-verseny győzteseit is, amelyet a különleges bőrbetegségben szenvedőkért tevékenykedő Miss Ecuador és az idősökön segítő Miss Hong Kong nyert. A műsor közben pedig a kínai Vöröskereszt számára lehetett adakozni.