A rocker feleannyi idős barátnőjében lelki ikertestvérét véli felfedezni, és szerinte házassága sem új csaja miatt ment tönkre, hanem mert exneje, Dita Von Teese azt várta tőle, komolyodjon meg végre.

A 38 éves gót rockertől idén januárban vált el fétis-szexistennő felesége, Dita Von Teese-től. Manson új szerelme, a 19 éves színésznő, Evan Rachel Wood személyében azonban azóta megtalálta "lelki társát". A zenész - eredeti nevén Brian Warner - a francia Le Parisiennek úgy fogalmazott: "A másik felem, az ikrem találtam meg új barátnőmben, Evan Rachel Woodban. Jó, még csak 19 éves, szóval nagyon fiatal, de ez nem probléma. Ugyanazokat a dolgokat szereti, amiket én, és megérti, hogy én szeretek akkor kelni, mikor lemegy a nap, és csak hajnalban lefeküdni".

A rocker jelenleg hatodik, "Eat Me, Drink Me" című albumánál tart, ezt pedig bevallása szerint a feleségével való szakítás inspirálta. "A kapcsolatunk Halloweenkor ért véget. Lelkileg teljesen összetört. Béreltem egy házat és elkezdtem dolgozni ezen az anyagon, ami valahol az elmúlt egy évemet foglalja össze" - nyilatkozta a lapnak.

Evan Rachel Wood, Marilyn Manson

Szerinte kapcsolata a feleségével azért ment tönkre, mert ő nem akart megállapodni és "felnőttebben" viselkedni. "Olyasvalakit vettem el, aki azt várta tőlem, hogy megváltozzak. Legyek felnőttebb, viselkedjem felelősebben. Elkezdtem nem szeretni magam, nem szeretni, amit csinálok. Elveszítettem az önazonosságom mellette. Minden elkezdett összeomlani. A munka a lemezzel ennek vetett véget. Dita karácsonykor ment el, amikor már ezen dolgoztam".

Manson és exneje 2001-ben találkoztak, 2005-ben házasodtak össze, ez ért véget 2006 decemberében. A rocker akkor már állítólag javában randizgatott Evannel, akire új mozija, a "Phasmagoria - Lewis Carrol látomásai" szereplőválogatásán figyelt fel, és ez érthető módon szintén szerepet játszott Dita döntésében.