Zimány Linda szerelmes volt Markba, és szerinte exe jóval érettebb a koránál. Hajdú Péternek nem árulta el, hogy miért szakítottak, és miért nem mutatta be a szüleinek a fiút, de váltig állítja, nem PR kapcsolat volt az övék.

Zimány Linda, aki nemrég szakított Markkal, azzal kezdte az Esti Frizbi forgatásán, hogy „semmi szaftosat nem fogok tudni mesélni a viszonyunkról. Vége lett, mást nem tudok mondani. Szerelmes voltam." Hajdú Péter persze megkérdezte a címlaplányt, hogy ez a kapcsolat valódi volt-e vagy csak PR fogás, hogy népszerűsítsék a Stáb produkcióját, mire Zimány kijelentette, hogy ők igenis jártak. Majd hozzátette, hogy nem élt együtt egy percet sem romantikus dallamokkal debütáló énekessel.

„Mellém mindig valami nagydarab, kopasz embert képzelnek el, nem tudom miért. Mark koránál sokkal érettebb fiú" - hozta fel a kapcsolat védelmére és igazolására Kefir exe. Azt is hozzátette, hogy azért nem láthattuk együtt őket a közös műsorukban, mert az egy valóságshow volt, nem pedig egy kapcsolatukról szóló dokumentumfilm. Miután a viszonyról többet nem kívánt elárulni, arról kezdett beszélni, hogy barátnőivel, Bódi Sylvivel és Dukai Reginával közösen egy fehérnemű kollekciót dobnak piacra. „Én a rózsaszín, szőkelányos vonalat fogom képviselni, a bugyijaimon sütemények és nyalókák lesznek. Bódi Sylvi a csipkés, nőcis vonalat viszi, míg Regina a sportosabb lazább irányzatot fogja képviselni. Nekem annyira megtetszett ez a nyalókás dolog, hogy tovább akartam fejleszteni."

Zimány Linda mindeközben a jogi egyetemen is aktív hallgató. Úgy gondolja, ebben a félévben is sikeresen tudja venni majd az akadályokat. „Meglesz ez a szemeszterem is. Közben készülök az első filmemre is" - tette hozzá, amiről a beszélgetés közben kiderült, hogy egy Nemere István regény feldolgozása lesz és Zimánynak körülbelül egy tízperces szerep jutott benne. A modell ezután arról is beszámolt, hogy bár keresi az igazit, de közben szeretné még egy kicsit pihenni is. „Kell egy kis idő, hogy önmagam legyek, egyébként pedig nincs ideálom, egy dolog fontos: a partnerem szellemileg inspiráljon."