Epres Panni fia, Mór Olaszországban tölti első éveit. A gyermek édesapja, Benedek Tibor ismét a Pro Reccóhoz szerződött, hogy másik gyermekével is tarthassa a kapcsolatot. A fiú tegnapelőtt született meg.

Benedek első házasságából született kislánya, Ginevra Rómában él édesanyjával. A vízilabdás többek közt ezzel indokolta, hogy ismét a Pro Reccóhoz szerződött. Ezúttal két évet írt alá, így biztos, hogy Benedek Mór és édesanyja, Epres Panni is kiköltözik. "Döntésemnek, hogy Olaszországban folytatom, két oka van, egy szakmai és egy személyes. Ami az előbbit illeti: időnként változtatni kell, ennek most jött el megint az ideje, és az is fontos, hogy a Reccónál nem számítok külföldinek. A személyes okom pedig az, hogy odakint csak a pólóra és a családra, a gyerekekre, a napokban született Mórra, s a nyolc és fél éves, Rómában élő lányomra, Ginevrára kell figyelnem. A feleségem és a pici is velem jön, rájuk és az egy év múlva esedékes olimpiára áldozhatom minden energiámat."

Benedek Panni és Benedek Tibor

Egy gyerek, nem gyerek

Első feleségét még 1998-ban vette el, és ebből a frigyből született Ginevra. A házasság azonban megromlott, és miután Benedek hazatért, újból összetalálkozott Epres Pannival, akivel először még tiniként szerettek egymásba. Szerencsés találkozás volt ez, mind térben, mind időben, hiszen a modell akkortájt fejezte be pár évig tartó kapcsolatát Tombor Zoltán divatfotóssal. Így Benedekkel lelkiismeret furdalás nélkül szerethettek egymásba.

Epres Pannin először a Viasat3 Topmodell című valóságshow döntőjén zsűrizett feltűnően gömbölyödő pocakkal, de erről akkor nem szeretett volna nyilatkozni. Nemrég azonban annyit elárult, hogy négy gyereket szeretne.