Pete Doherty nyavalygása után úgy tűnik Kate Mossnak elege lett az agyhalott csecsemőkből és inkább tökösebb pasikkal tölti napjait. Közben pedig valószínűleg ejtik az ellene emelt vádakat.

Az új választott Russell Brand, akiről egyelőre csak annyit tudni, hogy az angol Big Brother házigazdája, emellett pedig az MTV-n is van műsora.

Russell Brand

A Dohertytől megszokott aktus utáni ujjongás helyett Russell Brand csupán annyit mondott, amikor Moss háza előtt rajtakapták, hogy kizárólag alkalmi, azon belül is szexuális kapcsolatban van a modellel. Brand a Daily Mirrornak később azt is elhencegte, Moss mellett más nőkkel is találkozik. "Nagyon szeretek szexelni. Egyszerűen nem bírom abbahagyni. Kate csodás csaj, én pedig nagyon magabiztosan járok kelek az utcán, ha tudom, hogy megint rendesen kielégítettem egy nőt." Úgy tudni, ez megjegyzés különösen rosszul esett Mossnak, aki barátainak bevallotta, jobban tetszik neki az ex-heroinista Brand Russell, mint a még mindig heroinista ex- pasija, Pete Doherty.

Dohertyt kirúgták

Mindeközben szerelmi háromszögünk harmadik eleme, Pete Doherty néha-néha még mindig felbukkan Moss háza előtt, aminek az énekes volt barátnője egyáltalán nem örül. Dohertyt legutóbb akkor lehetett látni, amikor egy német turnéállomáson egy interjú közben belőtte magát, majd a fecskendőjéből a vért a kamerára spriccelte. Erre még az egyébként flexibilisnek tűnő lemezkiadónak is elege lett és felbontotta a szerződését a Babyshambles-zel.

Mégsem lesz per

Kate Mosst közben úgy tűnik, mégsem sikerül majd perbe fogni. A londoni rendőrség egyik alkalmazottja szerint a modellt hiába örökítették meg kokainozás közben, egy tanút sem sikerült találni, aki ellene vallana az ügyben. A Guardianben megjelent legutóbbi elemzés szerint Moss kifejezetten jól járt a tavalyi drogbotránnyal. "Már kezdett leáldozni a csillaga, de még nem volt kimondva. Erre megláttuk azt ami mindig is sejtettünk, mármint hogy drogozik, és hirtelen elkezdtek kapkodni utána" - mondta egy nevét nem vállaló divattervező, aki hozzátette, a modell évi 4 milliós fontos bevétele ebben az évben valószínűleg megháromszorozódik.