A drogbotrányba keveredett fotómodell és drogos rocker barátja átlagosan kéthavonta szakít illetve jön össze újra. Most épp járnak és leszoknak.

Kate Moss brit fotómodell hírek szerint ismét a drogfüggő Pete Doherty zenésszel él együtt. A Daily Mirror című brit lap úgy tudja, hogy a 34 éves Mosst egy Bedford közelében rendezett fesztiválon együtt látták a Babyshambles 27 éves előadójával. A fotómodell barátai azt mondták a lapnak, hogy Moss valósággal "el van olvadva" a kibéküléstől.

Megint elvonón

Egy szemtanú elmondta az újságnak: "Szenvedélyesen csókolóztak, és szorosan összesimulva andalogtak, ... úgy viselkedtek, mint egy nászúton lévő ifjú pár." A lap úgy tudja, hogy Moss segít majd a zenésznek, hogy kigyógyuljon drogfüggőségéből, írja az MTI.

Doherty és Moss

Mint már korábban írtuk, Moss és Doherty tavaly szakított, azt követően, hogy Kate-ről, a világ legjobban fizetett modelljéről olyan fotók kerültek nyilvánosságra, amelyek éppen kokainfogyasztás közben ábrázolták. Idén februárban azonban már ki is békültek, majd röviddel utána Moss bejelentette, hogy Jefferson Hacktől, első gyereke apjától szeretne megint gyereket.

Balhés pár

Doherty legutóbb márciusban járt elvonón, miután Moss befenyítette, hogy kirúgja, ha nem szokik le. Még azt is vállalta, hogy megcsináltatja a Babyshambles-énekes rothadó fogait. Májusban azonban Moss ismét dobta Dohertyt, és Russell Branddel, az angol Big Brother műsorvezetőjével kavart, valamint pszichiáterhez járt, hogy kiderítse, miért vonzódik a balhés pasikhoz.

Nem tudni, hogy a pszichoterápia sikerrel járt-e, mindenesetre Moss és Doherty most megint együtt vannak. A 32 éves fotómodell egyébként a világ legjobban kereső modellje: 1,5 millió fontot (604,5 millió forintot) kapott Calvin Klein divattervezőtől egy fényképsorozatért - írta a News of the World című angol lap. Moss becsült évi jövedelme 20 millió font (8 milliárd 60 millió forint), ennél többet jelenleg egyetlen fotómodell sem keres a világon.