A londoni reptéren két héttel ezelőtt elkeverték a modell több csomagját, amiben értékes ruhadarabok és egy méregdrága, ajándéknak szánt ékszer is volt. A poggyászok többségét állítólag sikerült előkeríteni, és ha minden igaz, a British Airways légitársaság még tízezer fontnyi kártérítést is fizet a celebnek.

Amióta márciusban átadták a londoni Heathrow 5-ös terminálját, teljes káosz uralkodik a reptéren. Pár hét leforgása alatt közel 28 ezer csomag tűnt el, legtöbbjük olaszországi raktárakban várja sora további alakulását. A Mail on Sunday információi szerint Kate Moss sem úszta meg, amikor ugyanis két héttel ezelőtt a British Airways egyik járatával Los Angelesbe utazott, kereken tíz – egyes források szerint nyolc - poggyásza tűnt el. Többek közt kedvenc Louis Vuitton táskái, és azok a csomagok is, amikben az őszi Top Shop kollekciójának több bemutató darabja volt.

A lap úgy tudja, két nappal azután, hogy a modell megérkezett az Egyesült Államokba, megkapta két csomagját, és sikerült kideríteni a maradék nyolc tartózkodási helyét is. „Tudatták vele, hogy április 8-án mindegyik poggyászát megtalálták, bár van, amit még nem kapott meg „ – nyilatkozta a celeb egyik barátja. A Sun információi szerint még mindig nem jutott el a modellhez az a csomag, amiben egy tízezer fontot (több mint 3 millió forintot) érő karkötő van, amit egyik barátjának, Fran Cutlernek szánt. Bár a társaság megígérte, hogy előkeríti a poggyászt Cutlar születésnapi bulijáig, a lap úgy tudja, ez nem sikerült. „Kate asszisztense egész nap telefonált, hogy megtalálja a hiányzó csomagot. Kate nagyon dühös, amiért még mindig nem sikerült előkeríteni” – nyilatkozta egy bennfentes.

Egy montreali egyezmény értelmében minden utast 850 font, azaz körülbelül 266 ezer forint illet meg csomagonként, vagyis a szupermodellnek maximum 8500 font kártérítést kellene kapnia. A lapok információi szerint azonban a légitársaság tízezer fontot fizetett a hírességnek az őt ért kellemetlenségek miatt. A Mail on Sunday informátora szerint Moss, aki a hét elején tért vissza Londonba, szeretné, ha vele is ugyanúgy bánnának, mint a többi utassal. Kate Moss tavaly egyébként a kevésbé hagyományos utat választotta, amikor vissza akarta szerezni azokat a csomagokat, amiket úton Mexikó felé veszített el. Moss ugyanis felhívta a Virgin légitársaság tulajdonosát, Sir Richard Branson, és lássanak csodát, huszonnégy órán belül megkerültek a csomagok.

Képaláírás

Nem ez az első eset, hogy a brit légitársaság bajba kerül egy szupermodell csomagjai miatt. Április elején állítólag Naomi Campbell két csomagját keverték el a londoni reptéren. A heves vérmérsékletű celeb szokásához híven óriási hisztit rendezett, amikor kiderült, hogy eltűntek azok a bőröndök, amikben a fellépőruhái voltak. Végül négy rendőr vitte el a magából kikelt szurepmodellt, aki az incidens során egyiküket leköpte. Campbell ugyan óvadék ellenében szabadon engedték, de a légitársaság úgy döntött, hogy soha többet nem utazhat járatainkon. Pár nappal később pedig kiderült, hogy a harcias celeb trágár és rasszista kijelentéseket tett egy reptéri rendőrnőre, illetve az ott dolgozó alkalmazottakra.