A szupermodell úgy érzi, lemaradásba került kollégáihoz képest. Pár éven belül ő is gyereket szeretne, egyelőre azonban nem esik kétségbe. Most épp Londonban garázdálkodó hasonmását üldözi.

A hisztirohamairól ismert modell elhatározta, barátnői után ő is gyereket szeretne, írja a starpulse.com. Helena Christensen, Claudia Schiffer, Heidi Klum, Kate Moss, Cindy Crawford és Linda Evagelista után ugyanis ő az egyetlen az egykori szupermodell-generációból, akinek még nincs gyereke. "Ha ez a helyzet nem változik, súlyos problémáim lesznek" - nyilatkozta a 36 éves topmodell.

"Ha felhívom Cindy-t, Helenát vagy Lindát, hallom a gyerekeket a háttérben. Ez elgondolkodtat, talán lassan nekem is gyereket kellene vállalnom. De azt hiszem, van még pár évem, mielőtt elkezdenék aggódni" - mondta a szupermodell, akit nemrég bejárónője bántalmazása miatt ítéltek ötnapos közmunkára. A modell nem találta az egyik nadrágját, ezért dühében az alkalmazotjához vágta a telefont - bevallás szerint csupán véletlenül. Máskor pedig addiktológusa arcát karmolta össze.

Üldözőbe veszi az ál-Naomit

Naomi nemrég Londonban járt, ahol résztvett a híres divathéten. A szupermodellt azonban most sem kerülték el a botrányok, Londonban ugyanis egy ismeretlen nő Naomi Campbellként próbál bejutni különféle partikra, legutóbb például az Oasis zenekar exkluzív bulijába. A szupermodell azonnal felhívta a figyelmet a veszélyre és kijelentette, üldözőbe veszi hasonmását.

"Gyönyörű, de erőszakos"

Eközben Campbellt Rio de Janeiro nagykövetévé avatták, ugyanis az agresszív modell a város polgármestere szerint tökéletesen megtestesíti Rio jellegét: "gyönyörű, de erőszakos". Cesar Maia szerint senki nem tudná jobban képviselni Rio de Janeirót. A modell mindenesetre azt reméli, hogy nagykövetként ő is tehet valamit a város szegényeiért - írja a femalefirst.co.uk internetes oldal.