Nem titok, hogy Judy Nero, Tera Bond és Monique Covet is egy online társkereső révén talált párra. Tóth Vera is ezzel a módszerrel próbálkozik, bár ő még nem járt sikerrel, míg Mary Zsuzsi kezét egyszer meg is kérte egyik internetes lovagja. Ernyei Béla eközben Örömkirályként hirdeti magát, és emiatt bizony pórul is járt. A LoveBox társkereső oldal tulajdonosa szerint az internet ideális terep a celebek számára, hiszen itt ők kezdeményezhetnek. Nekik persze sokkal jobban kell ügyelniük a skalpvadászokra és a potenciális zaklatókra, akikből szerencsére jóval kevesebb van, mint gondolnánk.

Tera Bond eleinte nem rajongott az online társkeresésért, de mivel szórakozóhelyeken elvből nem ismerkedik, és amúgy sincs ideje pasikra vadászni, mégis regisztrált az egyik ilyen oldalon. Itt talált rá Papp Gábor vízilabdázóra, akivel először csak leveleztek. Bár egyikük sem vágyott komoly kapcsolatra, végül mégis az lett belőle. Házasságról egyelőre nem esett szó, de a volt pornós akár külföldre is hajlandó követni barátját, ha egy szerződés miatt esetleg el kell hagynia Magyarországot. Az első külhoni vakáción mindenesetre már túl vannak. Egy hónappal megismerkedésük után kezdték el tervezni első közös útjukat egy egzotikus országba, és négy hónappal később el is töltöttek pár kellemes napot a Maldív-szigeteken, ami a magyar celebek egyik közkedvelt úti célja.

Tündérmese

Judy Nero története igazi tündérmese. 2007 tavaszán még kereste az ideális férfit, ám egyik tettrekész barátnőjének és a világhálónak köszönhetően ma már boldog feleség. Mivel Judy Nero nem találta a másik felét, egyik ismerőse feltette fényképét ugyanarra az oldalra, ahova Tera Bond is regisztrált. Itt ismerkedett meg jelenlegi párjával, akivel először egy szórakozóhelyen találkoztak. A találkozás mély nyomot hagyott a férfiban, aki az első randi után alig három héttel megkérte a híresség kezét, és szinte azonnal elkezdte szervezni a polgári esküvőt. A pár 2007. augusztus 18-án mondta ki a boldogító igent. A villámházasságot senki nem ellenezte, és úgy tűnik, a hazai pornószakma jeles képviselője végre megtalálta a boldogságot hites ura oldalán.

Judy Nero

Nincs happy end

Monique Covet szintén az internet segítségével ismerkedett meg István nevű pasijával. A férfi két társkereső oldalon is írt a hírességnek, aki eleinte ügyet sem vettet rá. Idővel azonban fordult a kocka, és amikor márciusban egy leszbikus kaland kapcsán felkerestük az egykori pornóst, már büszkén mesélte, hogy három hónapja van együtt új kedvesével. A szexben igen gazdag élményanyaggal rendelkező híresség azt is elárulta, hogy partnerével a három hónap alatt egyszer sem feküdt le, mivel akkor még nem gyógyult meg teljesen törött lába, illetve úgy döntött, hogy a mennyiségnél ezentúl sokkal fontosabb lesz a minőség. Sajnos idővel kiderült, hogy a férfi több más celebbel is kavart, így a kapcsolat szomorú véget ért.

Ők is

Természetesen nemcsak az erotikus munkakörrel rendelkező hírességek tesznek próbát a weben. Ott van például Csifó Dorina, aki a neten keresett magának partnert, mielőtt megismerkedett jelenlegi pasijával, akivel már össze is költözött. A Barátok közt egykori szereplőjét részben az győzte meg a módszer megbízhatóságáról, hogy ismerőseinek fele így talált magának párt. Tóth Vera is társkeresőzik, bár egyelőre neki még nem sikerült feladni a szinglilétet. Az óvatos híresség sokszor kap egyéjszakás ajánlatokat, és volt olyan jelentkező, akivel már randizott is. Hogy a férfiak, és a külföldi sztárok se maradjanak ki a felsorolásból, következzen Orlando Bloom, aki barátja nevével és fényképével ismerkedett a Facebookon. "Néha nehéz kitalálni, hogy egy lánynak én tetszem, vagy a srác a Karib tenger kalózaiból. Így megismerhetem őket álarc nélkül" – vázolta motivációját Bloom.

Csifó Dorina

Bár az idősebb korosztályról nehéz elhinni, hogy még aktívan érdeklődik a másik nem iránt, főleg, hogy a világhálót is potenciális vadászterületnek tekinti, kis hazánkban mégis van két híresség, aki regisztrált egy-egy társkereső oldalra. Az örökifjú Mary Zsuzsi 2007 márciusában boldogan újságolta, hogy egy társkereső oldalon megismerkedett egy nála jóval fiatalabb férfival, aki megkérte a kezét, és szándékát a szavakon túl egy gyémántköves gyűrűvel támasztotta alá. Kereken egy évvel később ismét arról írt az egyik bulvárlap, hogy a híresség egy 26 éves fiúval találkozgat, aki szintén egy társkereső oldalon feladott hirdetésére jelentkezett. Az már csak hab a tortán, hogy Mary Zsuzsi a Borsnak bevallotta: nemcsak a férfiakhoz, hanem a nőkhöz is vonzódik.

Az örömkirályok

Ernyei Béla sem hazudtolta meg önmagát. A 65 éves nőcsábász Örömkirályként hirdette magát az egyik oldalon. A magát 45 éves, jóképű és sikeres férfiként definiáló hírességet két fiatal lány buktatta le. A két hölgy ugyanis rájött, hogy a celeb mindkettejüknek csapja a szelet, és ugyanazzal a sémával próbálja őket meghódítani, így bosszúból titokban egy kompromittáló videót készítettek. Amikor a Blikk Ernyei Bélánál érdeklődött az eset felől, a művész csak ennyit válaszolt: "Párkapcsolatban élek, a legnagyobb közösségi portálon ez ki is van írva, és kép is van fent a kedvesemről".

Ernyei Béla

Jóval kétesebb kalandba keveredett Boy George és VV Leslie. Az erős sminkjéről ismert énekes/Dj a társkereső oldalon találkozott Auden Carlsennel, akit Boy George meg is hívott magához egy fotózásra. A kissé megszeppent fiatalember nem vette jó néven, hogy egy ismeretlen férfi is megjelent a lakásban, és odabilincselte egy kampóhoz a hálószoba falán. Bár a celebet az eset után bevitték a rendőrségre, miután kihallgatták, szabadon engedték. A Blikk információi szerint a Való Villa egykori lakója pedig férfi prostituáltként árulta magát egy internetes társkereső site-on. A lap egyik munkatársa meg is rendelte a fiatalembert. VV Leslie ennek ellenére tagadta, hogy pénzért szexelne. Hozzátette, ő valójában chippendale és történetesen vannak extra szolgáltatásai is.

Tippek magányos sztároknak

Kellner Dénest, a Valaki téged keres című könyv szerzőjét arról kérdeztük, hogy szerinte miért lehet ennyire népszerű az internetes társkeresés a hírességek körében. „Amikor lemennek egy szórakozóhelyre, mindenki odamegy hozzájuk aláírást kérni, nehéz számukra hétköznapi emberként ismerkedni. Egy társkereső oldalon viszont először ők nézhetnek körül, és nem ők azok, akiket azonnal észrevesznek.” Az online tárkeresés sztárokra külön kihívásokat tartogat – tudtuk meg. „A többiek nagyon nehezen hiszik el, hogy valóban az adott híresség regisztrált az oldalon, hiszen az ismert emberekről nagyon könnyű képet szerezni. El kell mondanom, hogy valójában nincs annyi csaló, mint gondolnánk. Nekik egyszerűen csak nagy a hangjuk, míg azokról, akik csak a társukat keresik, nagyon keveset hallunk. A másik kellemetlen dolog, hogy sokan úgy tekintenek egy sztárra, mint egy pont, amit meg kell szerezniük a képzeletbeli ellenőrzőjükbe, vagy fel akarnak kerülni valamelyik bulvárlap címlapjára” – nyilatkozta a Velvetnek a LoveBox társkereső tulajdonosa.

Tera Bond

Tera Bondnak nagyon sok mindenkiben kellett csalódnia, mire rátalált kedvesére. Szerencsére most már inkább a szépre emlékszik – mesélte Kellner Dénes, aki a következőket tanácsolja azoknak a hírességeknek, akik a közeljövőben a világháló segítségével akarnak maguknak párt találni: „Semmiképpen ne rakjanak fel olyan képeket, ami alapján könnyen meg lehet őket találni, például, ha egy autó előtt pózolnak, akkor ne látszódjon a rendszám. Ugyanis lehet, hogy lesznek olyanok, akik zaklatják majd őket. Ha már a képeknél tartunk, a sztárfotók mellett olyan felvételeket is érdemes közölni, amikből kiderül, hogy valóban az ő adatlapjukon járunk, és nem ismeretlen ember egy akar visszaélni a nevükkel.”