A Nagy Fogyás korábbi kiesőjét, Misit mentővel vitték kórházba, mert túlzásba vitte a fogyókúrát, és ezt a szervezete nem bírta. Misi azt mondja, igazából csak egy vírusos megfázásról van szó.

Keddről szerdára virradóan hajnali fél egy körül vette fel a Szent Imre Kórház Misit a nyilvántartásba. A Nagy Fogyás után otthon fogyó Misi szédült, hányingere volt, valamint majdnem elájult, amikor a mentőket hívta.

A Blikk információi szerint miután a kórházban elvégezték a laborvizsgálatokat, azt javasolták Misinek, hogy fogyasszon sok folyadékot, és keresse fel háziorvosát egy kivizsgálásra. Misi a lapnak később azt mondta, rosszullétét egy vírusos megfázás okozta, mert lement a vércukorszintje. A fogyó nem tartja komolynak a történteket, ezért nem is kívánta hosszasan ecsetelni rosszullétét.

Az orvosok és a Misi közötti ellentmondást végül Béres Alexandra, a férfi edzője oldotta fel, amikor azt mondta a Blikknek, hogy a zárójelentés szerint Misi szervezetét egy vírus gyengítette le, amihez még hozzáadódott, hogy a férfi nem ivott elég folyadékot.

Az edző két nap pihenőt adott fogyójának, akire ezek után jobban kell majd figyelnie.