A Nagy Fogyás utolsó bentlakásos hetében Edina "megfingatta" Norbit, aki szerint még karácsonykor sem szabad elcsábulniuk a versenyzőknek, ha fogyni akarnak. Az utolsó adás végén Gábornak kellett távoznia. Alexandra bensőségés viszonyba került csapatának tagjaival.

Elérkezett a tizedik és egyben az utolsó hét a Nagy fogyás villájában. A műsor tizenkét versenyzővel indult, az utolsó körre négyen maradtak. A kiszavazás egyöntetű eredménye alapján Gábor esett ki a játékból, így a februári döntőben Edina, István és Péter küzd meg egymással. De hogyan jutottunk idáig?

Akik ketten maradtak

Miután a múlt heti adásban Milánnak kellett elhagynia a házat, István nehéz helyzetbe került, hiszen egyedül maradt a piros csapatból, így egyedül kellett edzenie. Persze nem teljesen, Alexandra végig mellette volt. "Amikor Milán kiesett, nagyon szomorú voltam, mert igazságtalannak tartottam. Onnantól kezdve máshogy álltam a műsorhoz" - mondta el Alexandra a Velvetnek. Nem a verseny érdekelte (ezért is volt lazább), hanem csakis István, akit nem lehetett magára hagyni.

Nem a verseny érdekelte

Alexandra kedves ajándékkal is szolgált bent maradt játékosának, ugyanis egy edzésre meghívta Kovács Anti cselgáncsozó olimpiai bajnokot. István, aki maga is egydanos mester, láthatóan boldogan vetette bele magát az edzésbe. Alexandra elmondta, hogy amikor Istvánt dzsúdózni látta, és figyelte, ahogy játszik, ahogy tud uralkodni a testén, az felemelő pillanat volt számára. "Nagyon megható dolgok történtek ezen a héten. Sok emberi dolog, amiből a nézők keveset láthattak."

További meglepetések

A bentlakókat különös meglepetés érte, mikor egyik reggel két tál gőzölgő péksütemény és kakaó várta őket az asztalnál. A kérdés az volt, hogy ellen bírnak-e állni a csábításnak. Sikerült nekik. Bár Gábor bejelentette, hogy a kinti világban biztos elcsábul majd néha-néha. Norbi ideges lett, szerinte ugyanis nincs kivételes nap. Még karácsonykor sem. "Ebben az országban egymillió ember cukorbeteg, másik kétmillió pedig cukorbetegségre van ítélve. Az, hogy cukorból és finomlisztből álló péksüteményeket raktak gőzölögni a játékosok arcába, az nonszensz" - mondta el a Velvetnek Norbi. Mint kiderült, azon is elkeseredik, ha egy pékség előtt lát már fiatalon túlsúlyos diáklányokat, ahogy péksüteménnyel tömik magukat. "A tudatos táplálkozásnak a rendszerem szerint két kritériumnak kell megfelelnie. Egyrészt legyen finom, másrészt használjon a szervezetnek. Ha az egyiknek nem felel meg valami, ott nagy baj van."

Megfingatták

A mérlegelés előtti utolsó napon a műsor készítő nemcsak a játékosokat, de az edzőket is alaposan meglepték, ugyanis fordított edzésnapot szerveztek. Most a versenyben maradtak instruálhatták edzőiket. Ennek mindenki örült, kivéve Norbit.  "Arra számítottam, hogy tudunk még egy komolyat edzeni az utolsó mérlegelés előtt. Zavart, hogy ehelyett ott bohóckodtunk" - mondta. Csapattagjai azonban revansot vettek az elmúlt tíz hétért. Gábor úgy érezte, itt a bosszú ideje, Edina pedig kuncogva közölte: "kicsit megfingattam Norbit". Persze csak játszottak. Ahogy Alexandra és István is. "A fordított edzés különösen azért volt nagyon jópofa, mert három hete ígértem meg a csapatomnak, hogy egyszer tartunk egy ilyen napot"- mondta. Bár csapatának tagjai azóta kiestek, Istvánnal nagyon élvezték a feladatot. "Nagyon aranyos volt. Csupa olyan feladatot eszelt ki, ami jellemző volt rám, és csillogó szemekkel mondta, hogy mit kell csinálnom. Sokat nevettem rajta."

Párbaj és kiszavazás

Az elmúlt hetekkel ellentétben most nem a védettségért, hanem egy otthoni edzésre alkalmas kardiogépért folyt a párbaj. A játékosoknak egy szalmabála tetején állva kellett megtartaniuk egy csomó lufit. A feladat elsőre nem tűnik nehéznek, de próbálta már négy és fél órán át a magasba tartani a kezét? Péter, a párbaj győztese, pontosan ezt tette. István néhány perccel korábban adta fel a küzdelmet.

Ahogy a párbajon, úgy a mérlegelésen is Péter lett a nyertes. Testsúlyának 25,4 százalékát dolgozta le az elmúlt hetek alatt, és ezzel megelőzte Istvánt, aki csupán 0,4 százalékkal maradt el mögötte. A két férfi szavazott, és egyöntetű döntést hozott: Gábor esett ki a versenyből. "Megkönnyeztem a műsor végét. Sajnálom, hogy véget ért a verseny első időszaka, és örömmel tölt el, hogy győztünk. Legalábbis eddig, hiszen a februári döntőben még bármi lehet" - mondta Norbi. Norbi büszke rá, hogy Péter megnyerte a párbajt és a mérlegelést, és arra is, hogy a "ebben a műsorban, világon egyedülállóan egy nőt is sikerült módszeremmel a döntőbe fogyasztani."

Otthoni környezetben

A játékosok tehát hazatértek, és otthon folytatják harcukat. Norbi és Alexandra is egyetértenek abban, hogy a legfontosabb az, hogy hosszútávon képesek lesznek-e versenyzők az életmódváltásra, így mindketten tovább foglalkoznak csapattagjaikkal. "A kiesettekkel heti négyszer edzünk. Kétszer én és kétszer a Réka" - mondta Norbi. Ráadásul minden nap négy doboz update1 ételt küld a játékosainak. Megtudtuk, hogy Péter a műsor befejezése óta rengeteget fut, már napi tíz kilométert is kibír, Norbit pedig sms-ben értesíti, hogy mennyi idő alatt teljesítette a távot. Az edző azt is bevallotta, hogy régebben nem szokott ennyit futni, de most motiválja, hogy egy lépéssel mindig versenyzője előtt járjon. "Nagyon megszerettem ezeket az embereket. Sokat tehettem értük. Hiányzik az elmúlt tíz hét, annak ellenére, hogy utáltam a hajnali kelést, a hajtást. A műsor egy időre kiragadott a valós életből, és sokkal jobb volt úgy." Norbinak ugyanis rengeteg a dolga mostanában, és ahelyett, hogy csapatával töltené a napot, leginkább meetingeken, termékfejlesztéseken kénytelen tölteni az idejét.

Alexandra elmondta, hogy bár az adások nem mutatták be az edző és a versenyzők közötti kapcsolatot, de csapatának tagjaival nagyon bensőséges viszonyba került. Azóta is edzi őket. Istvánnal persze kissé nehézkes az edzés, hiszen a férfi tapolcai, de mindketten sokat ingáznak Tapolca és Budapest között, ráadásul egy edzésnaplót is kidolgoztak, hogy segítsék a férfi további fogyását. Ez a három hónapos versenyfelkészülés már nem a Nagy fogyás, ez egy sportteljesítmény. Így definiálták munkájukat, hiszen "Istvánnak így könnyebb megértenie." Hogy nem lesz-e nehéz Istvánnak? "De. Főleg a karácsony és a szilveszter." Alexandra azonban tudja, hogy a férfinak megvannak az alapjai ahhoz, hogy végig tudja csinálni ezt az időszakot. "Nagyon büszke vagyok rá, hogy István 48,5 kilót fogyott. Örülök, hogy egy ilyen akaraterős emberre találtam."

Hogy mi lesz a döntőben, az februárban elválik. Az edzőknek mindenesetre vannak elképzeléseik. "Milán meglepetést fog okozni a döntőben. Szerintem a harmadik helyen fog végezni, és be fogja bizonyítani, hogy ebbe a versenybe való" - mondta Alexandra. Norbi pedig így fogalmazott: "nem a győzelemre hajtok, hanem arra, hogy a döntőbe kivétel nélkül ne kövér, hanem lefogyott, csinos, karcsú embereket lássak megérkezni. Olyanokat, akik boldogok és akik örömmel és ízletes, finom ételekkel jóllakva érték el ezt az eredményt." Hogy magának mit szeretne? "Annak örülnék, ha végre egyszer minden ember szimplán csak az eredményeim alapján ítélne meg, hogy belássák tizenöt év munka után: a termékeimmel egészséget, tapasztalatot és könnyű sikert értékesítek. Szeretném, ha az ország egy kicsit végre felfelé lendülne, szeretném, ha lennének újra álmaink, amiket meg is valósíthatunk."