Nicole Richie szakított Brody Jennerrel, majd leírta, hogy valójában nem is voltak együtt. Barátai szerint a magát partilánynak nevező Nicole a csalódottságát palástolja ezzel. Másik szomorúsága, hogy nem tudja rendezni kapcsolatát Paris Hiltonnal.

Nicole Richie szakított barátjával, Brody Jennerrel, akivel soha nem is volt együtt. A műsorvezetéssel is próbálkozó, valójában magát partilánynak nevező Nicole Richie szóvivője a People magazinnak mindössze ennyit mondott a szakításról „Nicole és Brody nem randevúzik többet, de továbbra is jó barátok maradtak". Az állítólagos pár nyár végén jött össze.

A szívét nem adta bele

Az elmúlt három hónapról az anorexia-gyanús Nicole így írt a MySpace-en található oldalán: „Tudom, hogy sok pletyka kering a szakításomról. Tisztázzuk, valójában sosem voltunk igazán együtt Brodyval. Együtt lógtunk, mert olyan helyes fiú, de a szívemet nem adtam bele. A többi meg részletkérdés” – állítja Nicole Ritchie, akiről viszont a barátai vélik úgy, csalódottságát igyekszik leplezni ezzel a közleménnyel.

Brody Jenner másfél évig volt együtt a Laguna Beach-ből ismert Kristin Cavallari-vel, majd amikor szakítottak, szinte azonnal összejött Paris Hilton volt legjobb barátnőjével és műsorvezetőtársával. Akkoriban Nicole Richie épp a korábbi fiújával, Adam Goldsteinnel történt szakítását heverte ki, bár egyesek szerint ez sem okozott neki különösebb fájdalmat. A partilány amiatt szomorúbbnak tűnik, hogy nem tudja rendezni a kapcsolatát gyerekkori barátnőjével, Paris Hiltonnal, akivel korábban összeveszett.