Szeptember közepén kezdték meg a Norbi Egészségkonyha Étel-házhozszállító Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolását. Ezzel a céggel Norbinak több problémája is volt, de jelenleg központosítja birodalmát, hogy két év múlva beléphessen a részvénypiacra.

Szeptember 13-ai kezdőnappal a Fővárosi Bíróság elrendelte a 2005-ben hárommillió forintos kezdőtőkével alapított Norbi Egészségkonyha Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolását – írja a Napi Gazdaság.

A lap szerint azért kerül felszámolásra a házhozszállítással foglalkozó cég, mert nem tudta megvetni a lábát az ételszállítók piacán.

Schobert Norbi a Velvet megkeresésére elmondta, hogy valóban ez az egyik oka a cég megszüntetésének, de a dolog nem ilyen egyszerű. A Norbi Egészségkonyhában Norbinak állandó minőségi problémái voltak üzlettársaival.

Ennek a vállalkozásnak a megszűnése nincs semmilyen összefüggésben Norbi éttermével, ami a Duna Plazában éppen a mai napon ünnepli fennállásának első évfordulóját.

Centralizál, mint a nagyok

A minőségi problémák mellett azért is szakít Schobert ezzel a cégével, mert rájött, hogy nem az a követendő üzleti modell, amit eddig folytatott.

Norbi eleinte minden tevékenységéhez külön céget alapított. Némelyikben ő volt a többségi tulaj, némelyikben nem, de elmondása szerint egy idő után túl sok mindenre kellett figyelnie.

A fogyasztóember új elképzelése szerint egyetlen nagy cége lesz, ami majd a Norbi birodalom minden tevékenységét intézi, ezért az eddigi kft.-ket megszünteti. Ahol ő a többségi tulaj, ott maga számoltatja fel a céget, ahol nem, ott általában igyekszik megegyezni a többi tulajjal a megszüntetésről. Amelyik céggel nem tud megállapodni, annak megtiltja a névhasználati jogot, így azok egy idő múlva maguktól abbahagyják majd tevékenységüket.

„Nem akarok mással foglalkozni, csak a kövér emberekkel” – mondja Norbi arra a kérdésre, hogy miért ez a nagy átszervezés.

Egy birodalom épül

A kis kft.-k megszüntetése mellett Norbi létrehozta a Norbi Update Zrt.-t, aminek ő a kizárólagos tulajdonosa. Schobert elmondása szerint ez a cég intéz mindent, a különféle designoktól kezdve a termékfejlesztésekig. A szállításról a Food Express-szel állapodott meg, azzal a céggel, ami többek között a saját szállítócégét is elnyomta.

Norbinak most az a terve, hogy franchise rendszerben fog olyan életmódközpontokat létrehozni, amikben van étterem, egészségügyi felmérő létesítmény és edzéscentrum. A fitneszguru szerint, ha minden jól alakul, év végére már négy ilyen központ fog üzemelni.

Két éven belül pedig nyílt részvénytársasággá akarja alakítani a céget, hogy jelen legyen a tőzsdén, amitől egyelőre egyáltalán nem tart.