horoszkóp

Chuck Norris önéletrajzot ír

2004.07.13. 11:11
A most 64 éves pofozógépet édesanyja nevelte, alkoholista édesapja ugyanis nem törődött a családdal. A Walker, a texasi kopó című sorozatból ismert színész profi középsúlyú karate világbajnok, már kétszer nősült, második házasságából pedig két gyermeke született. Az ikrek érkezésekor már jócskán túl volt a hatvanon.
Magánéletének titkairól is fellebbenti a fátylat most készülő könyvében A Sárkány útja című film sztárja. Az 1940-ben született Chuck Norris Mindenek ellenére: Az én történetem címmel, szeptemberben jelenteti meg az önéletrajzot.

A könyvből származó bevételeket az általa alapított Kickstart szervezetnek ajánlja fel, amely a keleti harcművészetek segítségével a gyerekek személyiség-építésével foglalkozik.

Csodák

"Az életem tele van csodákkal, és mindenkivel meg akarom osztani az élményeimet" - nyilatkozta a színész egy exkluzív interjúban az Enquirer magazinnak, aki a könyvében többek között arról számol be, hogy milyen emberi megpróbáltatásokon ment keresztül, míg végül többszörös karate-világbajnok lett, illetve arról, hogyan jutott el Hollywoodig. Norris a beszámolók szerint nagyon jól halad az írással, ugyanis már az utolsó fejezeteknél tart.

"Ha sikeres vagy, a legtöbb ember kizárólag a sikeres oldalát látja az életednek. Nem mindenki látja azokat akadályokat, amelyeket le kell küzdeni ahhoz, hogy sikert érj el. Szeretném bemutatni, hogyan is zajlik ez a küzdelem, hogy az emberek megértsék, a siker nem jön könnyen, hogy nagyon sokat kell dolgozni, és nem szabad elveszíteni az önmagadba vagy istenbe vetett hitet" - magyarázta a hazánkban leginkább texasi kopóként ismert Chuck Norris.

Apja alkoholista volt

A Carlos Ray Norrisként anyakönyvezett színész a könyvben leírja, milyen szegény és koszos helyen született az Oklahoma állambeli Ryanben, mesél alkoholista édesapjáról, aki nem törődött vele, és édesanyjáról, aki cselédmunkából tartotta el a családot. Arról is beszámol, hogy a gimnázium után miért lépett be a légierőbe, illetve hogyan ismerkedett meg a karatéval Koreában.

Mielőtt filmekben kezdett volna szerepelni, Norris kizárólag a harcművészetnek élt: 1968-tól 1974-ig profi középsúlyú karate világbajnok volt, 1969-ben ő nyerte a legtöbb versenyt. Fekete öves tang soo do és tae kwon do műfajokban is, az utóbbiból 8 danos mester. Miután kicsit visszavonult a versenyzéstől, Los Angelesben karate-iskolát nyitott, ahol több celebrity is megfordult. Norris az iskolának köszönhetően több filmessel is jó kapcsolatba került, akik egyengetni kezdték filmes karrierjét.

Bunyós nagypapa

A 64 éves Chuck Norris jelenleg második feleségével él, akit 1998-ban vett feleségül. Első házasságából három gyermeke született, van kilenc unokája, 2001-ben pedig - 32 évvel a hereműtétje után - ismét apa lett. Felesége, Gena ikreket szült neki.