horoszkóp

Fehérneműre vetkőztette a Bond-lányt a Maxim

2008.11.10. 18:50
Az ukrán származású Bond-lány, Olga Kurylenko modellként kezdte karrierjét és több férfimagazin számára is levetkőzött már. Miután az FMH-ben kétszer is megmutatta nem teljesen csupasz bájait, most a német Maxim számára is vetkőzött egy diszkréten visszafogottat. A 29 éves színésznő egyébként meg van győződve arról, hogy szinte senkinek nincs jobb teste nála, és büszke arra, hogy nyolc másodperc alatt szét tud szedni egy fegyvert.

A Quantum csendje című új Bond-film egyik női főszereplője, Olga Kurylenko fehérneműben pózol a német Maxim decemberi számában. Bár filmjeiben néha többet is megmutat, ebben a fotósorozatban a legkényesebb részeket mindig elfedi némi textil, legyen szó egy aranyszínű anyagról, vagy egy piros miniruháról, ami ugye tudományosan is szexi. A képek mellett természetesen egy interjú is készült az új Bond-lánnyal, amiben Kurylenko többek közt elmondta, hogy Daniel Craig a kedvenc 007-es ügynöke, valamint azt is, hogy komoly felkészülés előzte meg a forgatást. „Megtanultam lőni is, vagyis hogy hogyan kell tartani a fegyvert és célozni vele. Szintén megtanultam, hogy miként kell darabjaira szedni és újra összerakni. Büszke vagyok arra, hogy nyolc másodperc alatt szét tudok szedni egy fegyvert” – nyilatkozta a színésznő, akinek legjobban a bodyflight jött be.

Olga Kurylenko a Maximban

Nem ez az első eset, hogy Olga Kurylenko levetkőzik egy férfimagazin számára. Az FHM magazint állítólag 2007 augusztusában keresték meg, hogy nem lenne-e kedvük lencsevégre kapni egy kevéssé ismert színésznőt. Bár a szerkesztők akkor még némi fenntartással kezelték Kurylenko nagy terveit, ennek ellenére lefotózták őt, amint egy közelebbi kapcsolatba kerül egy póznával, valamint dögösen pózol egy lakk fürdőruhában és egy fűzőben. 2008 márciusában, amikor már biztos volt, hogy ő lesz az új Bond-lány, le is közölték a szexi fotósorozatot. Előtte pedig egy olyan interjút tettek fel az FHM hivatalos oldalára, amit teletűzdeltek a Serpent című filmből kivett, a teljesen meztelen és megkötözött Olga Kurylenkót ábrázoló felvételekkel. A 29 éves színésznőről a magazin francia kiadásának novemberi száma kedvéért újabb fotósorozat készült. Igaz, a szexi fekete fehérneműktől ezúttal sem szabadult meg.

Az ifjú színésznő - és egykori modell - tisztában van előnyös külső kvalitásaival, hiszen a Hitman című filmben nem kért testdublőrt a meztelen jelenetekhez, hanem inkább maga vetkőzött, hiszen szerinte sokkal jobb teste van, mint másoknak. Olvasóink egyelőre nem osztják a véleményét, ugyanis amikor a legszexisebb Bond-lányt kerestük, Olga Kurylenko a középmezőnyben végzett. Természetesen a Maxim magazin listáján jóval előkelőbb helyezést ért el, vagyis ő lett az első, és olyan legendákat utasított maga mögé, mint Ursula Andress, vagy a Velvet felmérésének győztese, Halle Berry. Bár világviszonylatban garantált a siker, az Orosz Kommunista Párt igencsak neheztel a bájait sűrűn megmutató ukrán színésznőre. Szerintük ugyanis azzal, hogy szerepel egy Bond-film, "megtagadta kulturális hátterét."