A Vanity Fair magazin legjobban öltözötteinek listáján színészek, a divatszakma képviselői és nemesi családok tagjai is szerepelnek. Naná, hogy nem maradhatott ki a Manolo Blahnikot népszerűsítő Sarah Jessica Parker és a James Bondnak öltözve csodásan festő Daniel Craig, de befért melléjük még a folyamatosan változó Beckham, vagy a vetkőzésével elhíresült Carla Bruni is. Miután végignézte, kiket dícsérnek ők, írja meg, hogy a hazai mezőnyből kit tart a legjobban öltözött hírességnek!

A Vanity Fair hagyományaihoz híven ragaszkodva idén is összeállította a legjobban öltözött sztárok listáját, persze helyezések nélkül: azt majd az olvasóikra bízzák. 2008-ban 42 híresség került fel a listára: színészek színésznők, divattervezők mellettt a királyi családok tagjai és politikusfeleségek is vannak köztük.

Parker, Jolie és Pitt nélkül elképzelhetetlen a lista

Brad Pitt és Angelina Jolie

Daniel Craiget, a James Bond filmek főszereplőjét valószínűleg azért jelölték, mert bármilyen öltönyt vesz is fel, az remekül áll rajta, és akkor még nem is beszéltünk a szmokingos megjelenéséről. Brad Pitt és Angelina Jolie nélkül természetesen nem készülhet egyetlen lista sem, ezért a Vanity Fair sem felejtkezhetett meg róluk, arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen tényleg remekül választják ki ruháikat - vagy ők, vagy a stylistjaik. A magazin indoklásában egyébként a stílusos megjelenés mellett azt is kiemelték, hogy Jolie és Pitt nem csak a saját ruházatára, hanem a gyerekeikére is odafigyel. Felkerült a listára az idei év egyik szenzációjának számító, Szex és New York mozifilm főszereplőnője, Sarah Jessica Parker is. A színésznő azon sztárok közé tartozik, akikről nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a divatot nem követik, hanem diktálják. Ráadásul Parker egyik legnagyobb érdemének azt tartják, hogy megismertette a világgal a Manolo Blahnik cipőket.

Kattintson további képekért!

Partnerük mellett pompáznak

Carla Bruni és a többiek

A politikusfeleségeket Michelle Obama és Carla Bruni képviseli a listán. A francia államfő újdonsült felesége úgy tűnik az egész világot meghódította stílusával, és ebben még a meztelen képei sem tudták megakadályozni. Öltözködési stílusát egyébként egyenesen az egykori Jackie Kennedyéhez hasonlítják. Szintén ide tartozik még Kate Middleton, akiről ugyanúgy el lehet mondani, hogy nem saját munkásságának köszönheti az ismertséget: ő a brit trónörökös, Vilmos herceg barátnője.

Természetesen a divatszakma is feltűnt a listán

Christy Turlington

Christy Turlington és Karl Lagerfeld képviseli a listán a divatszakmát. A szupermodell leginkább a klasszikus és a hagyományos ruhákat részíti előnyben. Vele ellentétben Karl Lagerfeld az extravagánsabb megjelenés híve, de mivel neki a divat amúgy is a vérében van, vélhetően nem tölt órákat a tükör előtt: helyette inkább luxusvillákat tervez Dubajban és a biztonságos közlekedésért kampányol.

Ön szerint ki a legjobban öltözött hazai celeb?

Írja meg nekünk, hogy ön szerint a hazai hírességek közül ki az, aki a legjobban választja meg ruháit és kiegészítőit?