horoszkóp

Komm cigány és a füstös neccharisnya

dns
2007.06.05. 16:57
Oszvald Marika otthonkában jött, majd estélyiben énekelte a Hajmási Pétert. Ideális esetben az ember János vitézen nevelkedik, húszévesen megnézi a Kék Szakállú herceg várát, aztán jöhet a Tosca, legalábbis az Operetthajó tulajdonosa szerint Az ezredik esztrádműsoron diadémes Marica grófnő fogadott bennünket.

„Rita tizenhat éves volt, amikor az anyukájával eljött a hajóra, hogy lenne egy steptáncos száma. Ámulva néztük a nejemmel, és azt kérdeztük tőle: ráérsz este? Azóta az ő matróztánca zárja az előadásainkat évek óta”- mesélte büszkén Csányi László az Operetthajó tulajdonosa. Mielőtt az elmúlt rendszerből örökölt szórakozási formákra bővebben rátérnénk, levezetjük az operett-családfát.

Emlékeznek Góliátra?

Magyar Wircsaft

A „hajós papának” nevezett családfő Csányi János, egykor a Szomszédokban Góliát szerepét alakította (talán emlékeznek, alulfizetett operaénekes volt, aki egyéb megélhetési lehetőség híján bútorok fuvarozását vállalta a nyomdászatból kihulló Vágási Feri mellett). A színész fiával, Csányi Lászlóval a Magyar Állami Operaház énekesével, és menyével, a hegedűművész Paul Évával közösen nyolc évvel ezelőtt elindította az első esztrádhajót.

A vállalkozás a külföldi turisták körében népszerű, akik hajlandóak 13 ezer forintot fizetni a jegyért, hogy Figaró belépője közben a hajó ablakából megcsodálhassák a Parlamentet, majd Lehár Ferenc kedvencének nevezett étkekből megvacsorázzanak az idegenvezetés alatt. A Csányi klán trendspotterei azonban valószínűleg jelezték, a méregdrága borkirándulások és léböjtkúrák virágzása idején már lenne magyar célközönség is, így az 1000. jubileumi rendezvényükre a sajtót is meghívták a megjelenések reményében.

Brokátos gyóntatófülke

A bejáratnál Kálmán Imre Marica grófnőjének képi világa elevenedett meg, amikor puffos ujjú estélyiben és diadémmal a fején Paul Éva fogadott bennünket a hajópadlós pódiumon. Alakját a háta mögötti vörös brokátfüggöny emelte ki, ami két fülkét takart olyan hangulatot keltve, mintha gyóntatófülkék lennének.

Az asztaloknál svéd, dán, holland, olasz, és spanyol hatvanas csoportok boroztak. A magyarokat mindössze az újságírók képviselték, valamint Hegedűs Magdolna esztétikai rendelő-tulajdonos, aki mint érdeklődő vett részt az eseményen. „Vannak külföldi vendégeim, akiket szívesen elhoznék majd ide”- mondta a hölgy, és a következő mondatába már becsempészte üzenetét: ma a műtét nélküli, úgynevezett konzervatív esztétikai kezelések a népszerűek.

A letűnt kor

Az este programját a kedvünkért kinyomtatta az operett-család, és az áltanos iskolai évzárók forgatókönyvéhez hasonlóan a műsorszámok mellett csak keresztnevekkel illették a fellépőket ilyen módon: Adél kacagó (Anna), vagy Kabaré (Timi). Ijesztőnek tűnt, hogy az elkövetkezendő két órában főleg operákból és operettekből álló, hastánccal lágyított esztrádműsort látunk majd, de az önkéntes műelemzőként mellénk szegődött Wahorn András úgy ítélte meg, nem lesz ez olyan kegyetlen.

„Gondolkoztam az operett lényegéről”- mondta, miközben a hajó a Margit híd alatt haladt. ”Az előző rendszerben az a műfaj a polgári szórakoztatás olyan formáját képviselte, amikor a színészek egy letűnt kor díszletei közt díszmagyarban igyekeztek elvarázsolni a közönséget. Az opera akkor sokkal inkább imperialista volt”- fejtette ki Wahorn András, de ez akkor még nem oszlottak el a kételyeink. Megnyugtató módon az előadás második dalát, az András által remekül rezegtetett Pezsgő áriát felismertük a Don Giovanniból, mivel a nagyszerű Zuboly zenekar slágereként már ismertük.

Húszévesen a Kék szakállú herceg

Magyar Wircsaft

A Jó ebédhez szól a nóta hagyományait elevenítette fel Anna, aki halpikkelyként csillogó szoknyában előadta, hogy Messze a nagy erdő, majd Laci németül, Komm Zigeuner címmel énekelte el a Hej cigányt, de ezen csak mi, magyarok mosolyogtunk. „Miért hívják Brahms művét Magyar táncoknak?”- kérdezte tőlünk a szünetben egy fehér blézeres nő a holland csoportból, akit mosolyogva a szervezőkhöz irányítottuk. Az olaszok a töltött káposztát méltatták, a spanyolok a salátát. Ezalatt nekünk Csányi László tartott ismeretterjesztést az opera világából, mert szocializációnk útja a popzenétől a jazzig vezetett, komolyzenével legutoljára 11 évesen, a zongoraórán foglalkoztunk.

„Alig hallani magyar beszédet az Operaházban. Félő, hogy lassan ki is szokik a közönség, elkopik ez a szép hagyomány. Úgy jó, ha az ember gyerekkorában megnézi a János Vitézt, aztán a Varázsfuvolát, húszéves korában a Kék szakállú herceg várát. Ma a slágerművek nálunk a Tosca, a Seregi-balettek, a Puccini-darabok, és persze Wagnernek is megvan a maga közönsége.”

Cipőt készít Marika

A második felvonásra Pozsár Andrea, a civilben énekesek képzésével foglalkozó zongorista kék ruhát vett a korábbi fekete helyett, majd azt pirosra cserélte a végén, és velúr magassarkújában, mosolyogva nyomta a pedált. A virtuóz dobos még a hastánc-playbackre is pergő szólót improvizált. Az öltözőből ekrü estélyiben kilépve az est sztárvendégeként beharangozott Oszvald Marika dúdolta a Magyar táncokat. Egy holland férfi is ugyanezt dúdolta.

A szervezőktől tudjuk, szubrett otthonkában jött a hajóra, mert éppen költözik, és egy kartondobozból vette elő a fellépőruháját. „Nekem fontosak a tárgyak, szeretek is tárgyakat készíteni. Szőttem egy nagy, orchidea-mintás gobleint, egyszer pedig cipőt is próbáltam készíteni, no meg táskát”- újságolta Oszvald Marika, mielőtt a pódiumra lépett volna előadni először a Gilolót, majd a Hajmási Pétert. A fotósok körében hasonlóan népszerű volt Balogh Tímea, nemcsak azért, mert Liza Minelli híres dalát énekelte el a Kabaréból, hanem mert mindezt fekete necccharisnyában, és forrónadrágban tette.

Ugyanazokon a helyeken

„Mi mindig nagyon élvezzük az előadásokat” – mondta a programfüzetben Timiként jegyzett musicalénekesnő, miután szolidabb, utcai ruhát vett az előadás után. „A fellépő csajokkal olyan jóba lettünk, hogy közösen szoktunk moziba járni. Múltkor együtt néztük meg az Ördög Pradát visel című filmet, és ugyanazokon a helyeken nevettünk.”