Négy hónap házasság után, rekordgyorsasággal ért véget Ördög Nóra és férje, Rubin Kristóf házassága. Az RTL Klub műsorvezetője és párja már a hetedik évet taposták együtt, amikor papíron is összekötötték az életüket, de a frigy nem tartott sokáig - a Blikk információi szerint már külön utakon járnak.
Pedig a nyári esküvőnek nagy feneket kerítettek, annak ellenére, hogy már akkor szárnyra kaptak olyan hírek, hogy az esküvő csak egy mentőöv számukra. "Elég hullámzó, viharos a kapcsolatuk, amolyan se veled, se nélküled" - nyilatkozta akkoriban egy magát megnevezni nem kívánó ismerősük. Sokak szerint az a probléma, hogy túl korán kerültek össze, hiszen Ördög alig múlt 19 éves, amikor összejött a szintén a csatornánál dolgozó kreatív producerrel. Ráadásul mindketten reggeltől estig dolgoztak, és ezáltal eltávolodtak egymástól.

A lap információi szerint amikor Rubin 50 nap távollét után hazatért a Celeb vagyok, ments ki innen! külföldi forgatásáról, akkor már a felesége úgy gondolta, nem szeretné erőltetni ezt a házasságot. Pár hét átmeneti időszak után pedig úgy döntött, már az ünnepeket sem töltik együtt - egyes források szerint azért sem, mert egy harmadik személy lépett a színre, de ezt a hírt nem erősítették meg.
Még több a velveten
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.

