Az Oscar már rég nem csak a díjátadó showt jelenti. Mindaz, ami utána kezdődött Los Angeles-szerte különböző helyszíneken, legalább annyira hagyományos része immár a felhajtásnak, mint mondjuk a helyszínre vezető vörös szőnyeg.
A legtradicionálisabb parti a Governors Ball, az Oscar hivatalos fogadása. Az idén Versailles-hangulatú, visszafogottan, de nagyon elegánsan szervezett partin látták vendégül az ezerhétszáz meghívottat. A parti érdekessége, hogy ez az a helyszín, ahol, ha nem is hosszú időre, de minden ünnepelt megjelenik. A sikertől még kábult friss Oscar-díjasok egy négyzetméterre jutó száma garantáltan itt a legnagyobb. És persze itt a legkönnyebb szóra bírni őket.

Charlize Theron például itt bevallotta, hogy abban a pillanatban kezdett elérzékenyülni, ahogy ránézett a mamájára, és hogy még mindig nem tudja felfogni, hogy ő nyert. Renée Zellweger hasonló problémákkal küzdött. Ő azt a taktikát választotta, hogy harminc másodpercenként lenézett, hogy lássa a szobrocskát a kezében. A Gyűrűk Ura-legénység is teljes létszámban megjelent. Elijah Wood a hatalmas öröm mellett kis szomorúsággal beszélt arról, hogy minden bizonnyal ez az utolsó alkalom, amikor így együtt van az évek alatt összecsiszolódott társaság.

A Governors Ball ünnepi vacsorája egyébként már hetekkel korábban külön téma a híradásokban. Az, hogy mindenki aranyba mártott csokoládé-Oscart kapott desszertként, csak egy volt a rengeteg ínyencség közül.

A hivatalos fogadáson túl további két olyan partihelyszín van a városban, amely évről évre az Oscar-utóünnepségek kedvelt állomása. A Vanity Fair Party az első számú sztárlelőhely. Tegnap este az elsők között érkezett Catherine Zeta Jones, Michael Douglas, Nicole Kidman, Ben Stiller és Sandra Bullock. Akik nem vettek részt a show-n és persze volt meghívójuk, azok is előszeretettel vették célba ezt a partit.

Hacsak nem úgy döntöttek, hogy az In Style hagyományos, Elton John nevével fémjelzett partiját választották. Phil Collins, Jennifer Beals, Patrick Swayze tartozott ebbe a táborba többek között, valamint Ian McKellen. Hogy ő előtte vagy utána látogatott el A Gyűrűk Ura partijára a New Line szervezésében, az nem derült ki. Mindenesetre az az ezerötszáz Gyűrűk Ura-rajongó, akik a világ minden tájáról érkeztek, hogy legalább egy díjnak örülhessenek (mint tudjuk, 11 lett belőle), szintén parádés partin vehetett részt.

Rossz nyelvek szerint a város minden rendezvényét lepipálta az "Egy parti mind felett", amelyet a rajongók szerveztek, és amelyre az utolsó jegyek egyikéhez 7100 dollárért lehetett hozzájutni az interneten.