Osvárt Andrea nem hisz a szerencsében, úgy véli, hogy csakis a rengeteg munkának köszönheti, hogy ott tart, ahol. Most épp a San Remó-i színpadon, ahol nehéz gyermekkoráról mesélt, majd elsírta magát, végül elbűvölte Lenny Kravitzet. Állítja, hogy Olaszországban mindent megtalált, kivéve a szerelmet. Ezekről, és még sok minden másról mesél.

Osvárt Andrea modellként kezdte a pályafutását, pedig táncosnő is lehetett volna belőle. Legalábbis ezt ecsetelte a San Remó-i színpadon, ahol ő volt az 58. alkalommal megrendezett dalfesztivál háziasszonya. Azóta tőle hangos az olasz sajtó: a színpadon ugyanis nem csak konferált, hanem táncolt és dalra is fakadt.

"Kislányként nagyon szerettem volna táncolni, de sajnos a szüleimnek nem volt annyi pénzük, hogy fizessék a táncórákat. Hetente egyszer azért el tudtam járni" - mesélte Osvárt Andrea a Rai Uno olasz televíziós csatornának. Az interjúban a tévén át üdvözölte rokonait és barátait, akik egy étteremben gyűltek össze, hogy megnézzék a fesztivál közvetítését.

"A tánc mellett a nyelvek váltak a szenvedélyemmé. Mivel az egyetem ingyenes, ezért az olasz nyelvet sikerült tökéletesen elsajátítanom" - mondta az interjúban. Persze a nyelvórák mellett nagy segítségére volt Adriano Celentano is, aki a Lasciate mi cantare című slágerével óriási lökést adott nyelvtudásának.

A majmolás miatt lett balkezes

Az olasz tévénézők azt is megtudhatták róla, hogy nővére - az Elle Dekor magazin főszerkesztője - talán még nála is szebb, és hogy gyermekkorában mindenben utánozta őt. A majmolás miatt lett balkezes is, mivel a két Osvárt lány íróasztala egymással szemben helyezkedett el, és mivel Andrea egyfolytában utánozta, ahogyan nővére a leckéjét írta, a jobbkezes Judit tükörképe egy balkezes Andrea lett.

Nem hisz a szerencsében, csak a kemény munkában

Az őszinteség meghatotta a közönséget, és nem mellesleg Lenny Kravitzet is. Nicole Kidman exének a szeme azonnal megakadt Osvárt Andreán, annyira, hogy állítólag „kábultan botladozott” a szépsége láttán, de hogy történt-e ennél több a színfalak mögött, arról egyelőre nincs információ. Persze akár történhetett is volna, mert Osvártnak jelenleg nincs barátja: ahogyan ő fogalmazott: "Olaszországban mindent megtaláltam, kivéve a szerelmet".

De hogyan került az olaszok legjelentősebb zenei fesztiváljára?

Az olaszok által csak babaarcú bombázónak becézett Osvárt Andrea hét évvel ezelőtt itthon is feltűnt a televízióban, reklámfilmszerepek mellett színésznőként is próbálkozott: az Első generáció című magyar sorozatban ő alakította Csillát. Sőt egyszer-kétszer a mozivásznon is láthattuk, olyan amerikai produkciókban, amelyek Budapesten játszódtak. Ilyen volt a Spy Game Robert Redforddal és Brad Pittel, a Vírusbosszú, vagy a Casanova a nemrég elhunyt Heath Ledgerrel, 2006-ban pedig állítólag majdnem Bond-lány lett belőle.

Ezután Bochkor Gáborral történt szakítása miatt Rómába menekült, ahol az International Acting Schoool Rome-ban tanult színészmesterséget, majd egyre több olasz filmben és televíziós produkcióban kapott szerepet. Andreára általában kelet-európai szerepeket osztanak hallható akcentusa miatt, most azonban egy igazi olasz kultusznak számító programban, a San Remó-i dalfesztiválon kapott főszerepet. A színésznő azonban állítja: szó sincs szerencséről, ő nem hisz Fortuna istennőben, szerinte csak a komoly munka szül eredményeket.