horoszkóp

Nem lenne válóok Duchovny magyar szeretője

2008.10.21. 12:53
Pákay Edit már rájött, mi van köztük David Duchovnyval: igazából semmi. Csakis és kizárólag teniszeznek. A színész teniszoktatójának - aki állítólagos szeretője is egyben - legújabb nyilatkozata legalábbis már erről szól. Rögtön azután, hogy a színész ügyvédje kategorikusan tagadta a hét végén felmerült, szerelmi kapcsolatról szóló hírt.

David Duchovny ügyvédjén keresztül tagadja, hogy romantikus kapcsolatba bonyolódott volna teniszkoktatójával, a magyar származású Pákay Edittel. Bár a lány hétvégén még úgy nyilatkozott: nem tudja pontosan, mi ez a dolog köztük, de nem akarja tagadni sem, a válófélben lévő színész ügyvédje azóta már helyette is tudja. „Ezek a sztorik, amik David Duchovny és teniszoktatója, Pákay Edit állítólagos afférját tárgyalják, teljesen légbőlkapottak” – szögezte le Larry Stein, a színész ügyvédje a People-höz eljuttatott közleményében. Stein azt is hozzátette, hogy a lány maga is épp ezt akarta mondani: „Ms. Pákay személyesen nekem is elmondta, hogy nem igaz ez a történet. Ők csak barátok. Azt is írásba adta, hogy az erről szóló híresztelések hazugságok”.

Itt Owen Wilsonnal, az nem látszik, vele is teniszeztek-e (Fotó: Daily Mail)

A 28 éves magyar teniszedző lány a hétvégén került az érdeklődés középpontjába, amikor a Mail On Sunday megszellőztette, hogy ő a teniszedzője David Duchovnynak – és talán nem is csak ennyi köztük a kapcsolat. A lány akkor még csak dodonai nyilatkozatokra volt hajlandó a témában, de ettől még jelenleg a fél világ kíváncsi rá.

A Mail on Sunday újságírója Brentwood egyik eldugott olasz éttermében találkozott a lánnyal, aki jelenleg ingatlanügynökként dolgozik, emellett teniszoktatást is vállal, és nem tagadja, hogy egyik partnerével, David Duchovnyval "nagyon közeli kapcsolatban" áll. "Semmi olyat nem akarok mondani, amivel megbánthatom Davidet. Ha ön azt akarja írni, hogy viszonyunk van, akkor írja. Nem fogom tagadni. Nem tudom, hogy a kapcsolatunk mit jelent az ő számára" - nyilatkozta talányosan a lapnak, ami megerősítésnek gyenge, de tagadásként semmiképp se értelmezhető. A lány azt is hozzátette, Duchovny a válására való tekintettel nem fog beszélni erről: "David sem fog nekiállni letagadni. De most nem is beszélhet semmi ilyesmiről, mivel épp zajlik a válása. És emiatt én sem fogok. Nehéz időszak ez".

Magyar ifjúsági bajnokból celebek edzője

Pákay Edit 1980. szeptember 21-én született, édesapja Pákay Péter, Angéla nevű édesanyját 14 évesen vesztette el. Hat éves korában kezdett el teniszezni a Vasasban, 15 évesen ifjúsági bajnok lett. Amerikába akkor került, mikor felvették a Los Angeles-i Loyola Marymount Egyetem kommunikáció szakára. "Akár profi játékos is lehettem volna. Egy ügynökség meg is keresett, de az édesapám szerette volna, ha továbbtanulok. Nagyon sok egyetem ajánlott nekem ösztöndíjat, de végül azért választottam a Loyolát, mert az edző magyar volt, és így legalább volt valaki, akivel az anyanyelvemen beszélgethettem” – mondta el a Mail on Sundaynek adott interjúban. 2002-ben és 2003-ban az egyetem női tenisz szakosztályának erőssége volt, 2002-ben az iskola Év Női Sportolójának választották.

Miután 22 évesen végzett, már nem érzett késztetést arra, hogy a profik között játsszon, normális életet akart élni. Így inkább ingatlanügynökként kezdett dolgozni, és csak szabadidejében teniszezett. Idővel egyre többen keresték meg, így 170 dolláros órabérben magán-teniszleckéket kezdett adni. Ügyfelei közt hírességek is akadtak - a Mail On Sunday egyik fotóján például Owen Wilsonnal látható -, és David Duchovny is egyike volt ezeknek a jelentkezőknek.

„Évekig csak a sport és az iskola jelentette az életemet. Nem volt időm a randizásra. Voltak olyan napok, amikor csak négy órákat aludtam" - emlékszik vissza az egyetemi évekre a lány. Duchovnyval tavaly, a Malibu Racquet Clubban találkozott, ismerősök szerint „David azonnal belebolondult”. Pákay egy megszólaltatott ismerőse szerint azonban "Editnek soha nem állt szándékában, hogy elcsavarja Duchovny fejét. De egy gyönyörű nő, David pedig egy szexuálisan túlfűtött férfi. Ő azt mondta, hogy szereti, Edit pedig elhitte neki."

Naiv és elhiszi

A Pákayról nyilatkozó ismerős szerint a lány a sportolóként élt visszahúzódó életmódja miatt tapasztalatlan, néha még mindig nagyon naivan tekint a világra. „[Duchovny] azt ígérte neki, hogy elhagyja érte a nejét, Edit pedig úgy gondolja, hogy ez a kapcsolat halad valamerre. Azért nem hajlandó beszélni róla, mert úgy gondolja, hogy David majd felvállalja”.

Pákay Edit maga is célzott rá, hogy nem csak szolidaritásból nem szeretné részletezni Duchovnyval való viszonyát, de azért sem, mert a válófélben lévő színésznek már csak válópere miatt se jöhet jól, ha hirtelen kiderül, több mint fél éve szexuális viszonyt folytat valakivel, aki nem a neje. Bár nem ez volna az első eset házassága során: Duchovny már házassága előtt is küzdött szexfüggésével, és bár a Leonival töltött évek alatt egy ideig ellent tudott állni a késztetésnek, az utóbbi években mégis egyre többször derült ki neje számára, hogy nem ő az egyetlen nő férje életében.

A színész pár hete jött ki egy klinikáról, ahol szexfüggősége miatt kezeltette magát, és ahová - az eredeti indok szerint - azért vonult be önként, hogy megmentse házasságát Téa Leonival. A legújabb hírek szerint azonban házasságmentés helyett épp válni készülnek, és míg egyes források szerint ennek az az oka, hogy Léoni csalta meg őt, addig mások a teniszoktató lánnyal folytatott viszonyát tekintik válóoknak.