Először Dzsilla blogján, majd az egyik indexes fórumtopicban, később az Urbanista blogon tűnt fel az új magyar rejtély: a Fekete Pákó utca.
Első körben megkérdeztük néhány saját fejlesztőnket, akik azt mondták, ilyen szintű módosítást leginkább vicces kedvű adatbázis-kezelők tudnak végrehajtani. A Google Mapsen létezik olyan szolgáltatás, aminek a segítségével saját vállalkozásunkat reklámozhatjuk a térképen, de olyan jellegű változtatást, ami azt eredményezi, hogy utcanév legyen ott, ahol nem volt, nem lehet csinálni.
Nagyobb térképre váltás
Az egyik lehetséges magyarázat szerint a térkép készítője azért helyezte el a Fekete Pákó utcát Csepel félreeső részén, hogy egy esetleges szerzői jogi vita során tudja bizonyítani, hogy a térképet ő készítette, hiszen a másik fél nem tudhatott az utca létezéséről. Az ilyen trükkök alkalmazása a térképészetben bevett szokás az Open Stret Map szerint.
Ennek ellentmond, hogy az ilyen, ún. easter egg-ek elhelyezésének megvannak a maga íratlan szabályai. Többek között az, hogy nem torzítják a térképadatokat új utcákkal, illetve nem jelenítenek meg élő embereket a térképeken.
A Google magyarországi képviselete már továbbította az ügyet az anyacég felé, egyelőre passzolgatják a labdát, és próbálnak hivatalos választ találni az utca létezésének okára. Jelenleg a térképadatokat szolgáltató Teleatlas válaszát várja a cég, mert nem tudják, hogyan kerülhetett a Budapest térképre a Fekete Pákó utca.
„Nem lehet utcát elnevezni élő emberről, minimum 25 évet kell várni a halála után” – tudtuk meg a Főpolgármesteri Hivataltól. Amennyiben Pákó Budapest díszpolgára lenne és elhunyt volna, akkor nem kéne megvárni a 25 éves limitet. A hivatal sajtóosztálya szerint valami viccről lehet szó, egy utcanév módosítás elég hosszú és bonyolult folyamat, ezért viszonylag ritkán történik ilyen.
Fekete Pákó nagyon örült, hogy a nevét a Google Mapsen örökítették meg. "Nagyon tetszik, most hazamegyek, és az első dolgom lesz, hogy megnézem a Google-on" - nyilatkozta a celeb munkatársunknak.
Elmentünk Csepelre, ahol elvileg Pákó utcája van. "Én csepeli vagyok, nem volt itt soha, semmilyen utca" - mondja az egyik horgász, akit Fekete Pákó utcájával ellentétben megtaláltunk a Duna-parton.
Egy kisebb domb tűnt a leginkábbutcaszerűnek a parton. Nyilvánvaló, Pákó utcája a valóságban nem létezik. "Lehet, hogy az ipartelepnek jelöltek ki egy utcát, hogy meg lehessen közelíteni, de még nincs kész" - mesélte egy a partra igyekvő férfi, aki meglehetősen optimistán állt hozzá Pákó utcájához.
Még több a velveten
- Férfi volt az 1000 férfivel szexelő nőA 42 éves szexfüggő nő 2002-ben operáltatta át magát nővé. Partnerei főleg házas, kapcsolatban élő férfiak voltak.
- Papszentelés előtt csöcsörészett a meleg sekrestyésEgy brit sekrestyés papszentelés előtt egy nőt csöcsörészett meg az engedélye nélkül.
- 18+ Ki vegye át a Malévot, hogy a legszexibb légikísérőink legyenek?A külsőségekre az ázsiai társaságok fordítják a legtöbbet, mint a Qatar vagy az Emirates, de jól járhatunk az oroszokkal is, mert náluk meg naptárba vetkőznek a stewardessek.




