"Újra férjhez megyek" - jelentette be a 39 éves szilikonolt jelenség a Blogjában. A döntés állítólag úgy kapta el, mint egy forgószél, "spontán, de jól meggondoltan". A jövőbeli férjet mindenesetre nem nevezte meg az egykori Playboy modell, de biztosítja olvasóit, hogy gyerekei elég erősek ehhez a lépéshez és hogy szeretik a papájukat. Ezen kívül még szabadnak, szerelmesnek és boldognak is érzi magát.
Kid Rock lesz a férj
Ugyanakkor a People magazin pontosan tudni véli, hogy a kiválasztott Pamela pasija, Kid Rock, akivel már régóta együtt él. A pár július 29-én egy jachton, Saint-Tropezben mondja ki a boldogító igent, jelenleg a Côte d'Azur-on nyaralnak mindketten. A 39 éves Anderson és négy évvel fiatalabb pasija már 2002 áprilisában eljegyezték egymást, de utána egy ideig külön éltek. Pamela februárban egyébként még egy Forma 1-es pilótával, Eddie Irvine-nel kavart, de úgy látszik, az élet ismét visszasodorta a rock'n' rollhoz.
Kétszer ugyanazzal
A Mötley-Crüe-ban doboló Tommy Lee 1995-ben 96 órányi ismeretség után vette feleségül a Andersont, és egy évvel később el is váltak. Másfél évvel később ismét megpróbálták, és 1998-ban másodszor is elváltak.
Nem jók a baywatchosok a házasságban
Egyébként a többi Baywatch-szereplőnek sem annyira jött össze a házasság: David Hasselhoff és Donna D'Errico után nemrég Carmen Electra is bejelentette, hogy befuccsolt a házassága.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

