Az Év Szexsztárjává választotta és márciusi számának címlapján szerepeltette a Playboy a szőke örökösnőt, aki dühbe gurult ettől. A magazin ugyanis nem készített ehhez új fotósorozatot róla jó sok pénzért, inkább felhasznált egy régebbit. Hiltont persze nem csak ezek a fotók zavarják, hanem a paparazzók is, akik minden lépését követik, és Nick Carter, aki telesírja a sajtót azzal, hogy miatta lett alkoholista.

Paris Hilton állítólag dührohamot kapott, amikor szembesült a Playboy márciusi számának borítójával, amelyen a szőke hotelörökösnő neccharisnyában és egy szűk piros fűzőben feszít. A lap ugyanis őt választotta meg az Év Szexsztárjának, és ennek alkalmából leközölt egy sorozatot, mely a félmeztelen Parist ábrázolja. Hilton azért van megsértődve mindezen, mert ő a közelmúltban nem állt modellt semmiféle fotósorozathoz a magazinnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a képek, melyeken a pucér örökösnő áttetsző fehér inget visel, ne volnának valódiak, csak nem újak: Hugh Hefner lapja egy olyan régebbi sorozatot használt fel, amelynek a közlési jogai náluk vannak. Hilton szóvivője a New York Daily Newsnak annyit nyilatkozott az üggyel kapcsolatban: "Paris semmibe nem egyezett bele".

Fotósok hada a nyomában

Klikk a képre!
Hilton abba sem egyezett bele, hogy paparazzifotósok hada kövesse minden lépését, sőt, az America's Inside tévéműsorban elhangzottak szerint ebből is nagyon elege van: "Elég beteges, hogy folyamatosan hét fotós ül a házam előtt, és minden reggel, ahogy kiteszem a lábam otthonról, loholnak utánam. Egész nap úgy közlekedünk Los Angelesben, mint valami vonat, én elöl, ők meg a nyomomban. Ha én áthajtok a piroson, ők is átjönnek rajta. Szinte mindennap előfordul, hogy majdnem karambolozok, miközben próbálom lerázni őket." - panaszkodott a 23 éves szőke.

Mindenről Paris tehet

A Femalefirst portálnak ugyanekkor Nick Carter, Hilton expasija öntötte ki a lelkét. A Back Street Boys énekese azzal vádolja egykori barátnőjét, hogy szakításuk miatt szokott rá az italra. A pár tavaly vetett véget viszonyának, a pletykák szerint azért, mert Carter megverte barátnőjét. A 25 éves énekes azonban még mindig nem tette túl magát szétválásukon, állítólag ezért is kezdett inni, míg március 5-én a rendőrség ittas vezetésért kapcsolta le Los Angelesben. Az énekes egy közeli ismerőse szerint "még mindig nem dolgozta fel a Parissal való szakítást. Könyörgött neki, hogy jöjjön vissza hozzá, de Parisnak esze ágában sincs."

Cartert április 13-ára idézték be a bíróságra az ügyben, és nagy valószínűséggel bevonják a jogosítványát, valamint várhatóan 1500 dolláros bírságot is kiszabnak rá.