A színész és Angelina Jolie majd akkor házasodnak össze, ha ezt végre a melegek is megtehetik az USA-ban.

Brad Pitt és Angelina Jolie nem beszéltek róla, mikor szeretnének összeházasodni, igaz, nem is cáfolták, hogy terveznének ilyesmit. Az első konkrétum, ami most elhangzott, hogy igen, terveznek ilyet - majd amikor a melegek is házasodhatnak az USA-ban. Pitt az Esquire magazinnak nyilatkozott: "Angie és én majd akkor foglalkozunk komolyan ezzel a kérdéssel, ha az USA-ban már mindenki, aki szeretne összeházasodni, legálisan megteheti".

Mivel az USA-ban ez még nem elfogadott, a pár egyelőre továbbra is csak együtt él, és így nevelik Jolie örökbefogadott - és azóta Pitt által is nevére vett - gyerekeit, az ötéves Maddoxot és a kétéves Zaharát, valamint saját közös, Shiloh Nouvel nevű kislányukat. Az apaszerepről Pitt elmondta, nem tesznek különbséget vér szerinti és örökbefogadott gyerekeik közt. "Épp annyira a sajátomnak érzem őket, és teljesen az övék vagyok. Nem tudnék élni nélkülük, szóval bárkinek, aki örökbefogadáson gondolkozik, csak azt tudom mondani, rajta!"

A színész azt is elárulta, többnyire megengedő állásponton van, igyekszik nem korlátozni gyerekeit: "Próbálom nem kényszeríteni őket semmire, és ha nem veszélyes, hagyom, hogy maguktól fedezhessenek fel mindent". Azt is fontosnak tartja, hogy minél többet beszélgessen velük: "Szeretek sokat velük lenni és beszélgetni, főleg az elalvás előtti perceiket szeretem nagyon".