Elizabeth Hurley és Arun Nayar pénteken tartott indiai esküvői buliján csetepaté tört ki az újságírók és a biztonsági emberek között.

A összetűzés a sajtó és a biztonságiak között akkor robbant ki, amikor a Hurley-t és Arun Nayart szállító furgon befordult a Jodhpurban található Meherangarh erődbe. Szemtanúk szerint az újságírók ekkor rávetették magukat a párt szállító autóra, és nekirontottak a biztonsági embereknek. Ez egészen addig tartott, míg azok erőszakkal fel nem oszlatták őket.

Fight for your right to party

Szemtanúk szerint a biztonságiak gumibottal kezdték verni a fotósokat. A civakodás során egy biztonsági őr megütött egy újságírónőt, miközben egy másik újságírónő felpofozott egy másik biztonsági embert, írja a WENN hírügynökség. (A sajtó intenzív jelenlétének köszönhetően felvétel is készült a csatáról, ahol egy fehér inges bajszos újságíró heveskedése figyelhető meg. Itt.)

A feszültséget egyébként az is okozhatta, hogy a média a pár valamennyi esküvői partijáról ki volt tiltva, mivel állítólag az egyik angol lap szerezte meg az exkluzív fotók kizárólagos jogát.

Problémás partik

A menyegző március másodikán kezdődött Angliában, majd öt nap nonstop ünnepléssé duzzadt két kontinensen. Két nappal a verekedős buli előtt a Mumbai-ban tartott szerdai partival is volt egy kis gond, ott ugyanis hajnalban a szomszédok hívták ki a rendőrséget, mert túl hangosnak találták a zenét (ezért 3000 rúpia büntetést kellett fizetnie a párnak). Hurley és férje ezt követően utazott Jodhpurba, ahol egy tradicionális indiai szertartás keretei között mondták ki a boldogító igent.

Bazi nagy indiai lagzi

A ceremóniák még indiai szokásokhoz mérten is meglehetősen pazarlóra sikeredtek, ezért a helyi sajtó az eseményt egyszerűen csak Bazi nagy indiai lagzinak nevezte.